Musk átfúrta Los Angelest – kész az első alagút

A Boring Company a föld alá viszi az elviselhetetlen dugókkal sújtott város autóforgalmának egy részét.

Kiásta az első, Los Angeles alatt húzódó alagutat a Boring Company (a szójáték magyarul unalmas/fúró), az utolsó centiméterek átfúrásáról Musk a Twitteren tett közzé videót. A fúrás végpontját O’Leary Stationnek nevezték el a cég egyik nemrég elhunyt alkalmazottja után – írta a The Verge.

A 2 mérföld (3,22 km) hosszú alagutat múlt évben kezdték kialakítani. November elején Musk azt mondta, december 10-én át is adják a nagyközönségnek. A Boring a térségben több másik alagutat is fúr majd, nemrég pedig megkapták az engedélyt annak a prototípus-alagútnak a kialakítására, mely egy garázst és a egy alagutat köt majd össze.

Musk azt tervezi, hogy 30 szintnyi alagutat ásnak ki a város alatt, melyekben elektromos targoncákon 200 km/órára gyorsítva közlekedhetnének az autók, de egy Hyperloop is elférhet melléjük. A lenti videón egy Tesla Model X-szel tesztelik az alagutat.

Musk tervét sok szakember támadja; szerintük az, hogy még több autót öntsenek a belvárosokra, nem megoldás. Rengeteg péznbe kerül, de irreális is nagyvárosok útjait tömegével a föld alá süllyeszteni. Brüsszelben rengeteg közúti alagút van, mégis Európa legjobban torlódó városa.

Forrás: https://hvg.hu/kkv/20181119_Musk_atfurta_Los_Angelest__kesz_az_elso_alagut

Remek funkciót kapott a Tesla otthoni akkumulátora: felkészül a viharra, hogy ne legyen áramszünet

Új funkciót kapott a Tesla otthoni akkumulátora, a Powerwall, melynek köszönhetően képes 100 százalékra feltölteni magát közvetlenül azelőtt, hogy kitörne a közeledő vihar.

Elon Musk közel két évvel ezelőtt, 2016 októberében állt elő ötletével, ami képes durván csökkenteni az otthoni áramszámlát. A háztartási fali akkumulátor, a Powerwall elraktározza a napközben a napelemekkel megtermelt áramot, amit vagy mi használunk fel, vagy szükség esetén a rendszer képes azt a hálózatba táplálni, így előzve meg a kritikus áramkimaradásokat.

A Tesla fali akkumulátora most egy új funkciónak köszönhetően még hasznosabbá vált. Az Electrek szúrta ki, hogy a “Storm Watch” (magyarul valószínűleg: viharfigyelő) funkciót kapott a rendszer. A fejlesztés lényege, hogy az időjárás-előrejelzést folyamatosan figyelve a Powerwall tudni fogja, mikor közeleg felé vihar, és a lehetséges áramkimaradásra felkészülve teljesen feltölti magát a készülék. Miután a vihar elvonult, a rendszer újra visszaáll normál üzemmenetbe.

© Electrek

A Tesla emellett egy másik funkciót is készített a Powerwallhoz. A Grid Service lényege, hogy jelzi, mikor táplál vissza áramot a hálózatba a rendszer. A kanadai Új-Skóciában például a felesleges szélenergiát a háztartásokban felszerelt Powerwall raktározza el, szükség esetén pedig visszatölti azt a hálózatba.

Forrás: http://hvg.hu/tudomany/20180813_tesla_powerwall_akkumulator_vihar_idojaras_elorejelzes

Betettek egy Tesla Model X-et Elon Musk alagútjába, így megy a kocsi a föld alatt

A Los Angeles alatt megépült tesztpályára Elon Musk már egy Tesla Model X-et is leküldött, hogy megnézzék, autóval együtt hogyan gyorsul a szerkezet.

Elon Musk egyik igen komoly terve a sok közül, hogy modernizálja a városi közlekedést. A The Boring Company nevű cégét azért hozta létre, hogy a városokban a föld alá vigye az autós közlekedést. Egész pontosan: bizonyos pontokon ráállnának a kocsik (és akár a gyalogosok is) egy liftre, ami leviszi őket a föld alá, majd 200 km/h-ra gyorsítva juttatná el őket egyik pontból a másikba.

A terv valóban modernizálná a városi közlekedést, igaz, Vitézy Dávid például igen komoly aggályokat fogalmazott meg a projekttel kapcsolatban. Ettől függetlenül tény: az alagút tesztszakasza Los Angeles alatt már elkészült, Musk pedig a napokban le is küldött egy Model X-et, hogy megmutassa, hogyan kell elképzelni a föld alatti “autózást”.

A videón jól látszik, a kocsi kerekei egy sínen futó szerkezeten állnak, ami a korábbi terveknek megfelelően őrült tempóra tudja gyorsítani az autókat.

A választás valószínűleg nem véletlenül esett a Model X-re. A Teslának jelenleg ez a legnagyobb autója – amíg meg nem érkezik a pickup és a kamion –, így ha ez elfér, akkor valószínűleg a többi is.

Forrás: http://hvg.hu/cegauto/20180619_elon_muskthe_boring_company_tesla_model_x_kozlekedes

„Nem biztos, hogy lesznek sínek” – Elon Musk nagysebességű vasutat épít

A Boring Co. több milliárd dollárért építi meg a chicagói reptérhez vezető nagy sebességű vonatot. Autó, űrhajó, vonat – Musk lassan kipipál mindent, ami egy kisfiú álma.

Elon Musk és cége,  Boring Co. nyerte meg azt a tendert, melynek során a chicagói O’Hare Nemzetközi repülőtérhez vezető szupervonat tervezőjét választották ki – írta a Bloomberg. A projekt legitimációt jelent a fiatal, közlekedésfejlesztéssel foglalkozó vállalkozásnak, mely Los Angelesben és Washingtonban is föld alatti sztrádák építését tervezi.

A Bored olyan cégeket körözött le a tenderen, mint a Mott MacDonald, mely a londoni Heathrow reptér terminálját tervezte, vagy a JLC Infrastructure, mely a volt kosárlabdasztár Magic Johnsonnal működik együtt. A Boring győzelme már csak azért is érdekes, mert az alig másfél alapított vállalatnak egy Los Angeles-i, föld alatt húzódó tesztpályaszakaszt leszámítva semmilyen kivitelezési tapasztalata nincsen.

A nyertest hivatalosan ma hirdetik ki, de a Boring a Twitteren már megerősítette a Bloomberg által megszellőztetett hírt. Musk tweetje szerint valamilyen elektromos megoldáson gondolkodnak, és nem biztos, hogy lesznek sínek. Mivel nem állami fejlesztésről van szó, a projektet teljes egészében a Boringnak kell előfinanszíroznia. Ez a tény erősen megszűrte a tenderre jelentkezők körét.

Forrás: http://hvg.hu/ingatlan/20180614_Nem_biztos_hogy_lesznek_sinek__Elon_Musk_nagysebessegu_vasutat_epit

A Lada országában szinte senkinek sem kellenek a villanyautók

Oroszország nem az a hely, ahol jelenleg tömeges mennyiségben lehet árusítani elektromos járműveket.

A legfrissebb híradások arról szólnak, hogy Oroszországban az idei esztendő első négy hónapjában a tavalyi év hasonló időszakához képest igen dinamikusan, mintegy 65 százalékkal növekedtek az új elektromos autó eladások. Ez alapján tehát mondhatni rózsásan alakul az e-autók orosz piaca.

Azonban gyorsan hozzá kell tennünk, hogy 2018 első négy hónapjában mindössze 28, vagyis huszonnyolc villanyautót adtak el az oroszoknál, vagyis a tavalyi 17 darabos mennyiséghez képest sikerült csak jelentőset nőnie a piacnak.

Az orosz piacvezető elektromos autó jelenleg a Nissan Leaf, melyből az idei év jelzett időszakában 15-öt adtak el, majd pedig a Tesla Model X (9 darab), illetve a Tesla Model S (4 darab) következik a sorban. A legnagyobb felvevő piac Moszkva és környéke, ahol a 28 darabból 10-et értékesítettek.

Oroszországban – ahol mostanság havonta több mint 3 000 darab Lada 4×4 talál gazdára – 2016-ban 74, 2017-ben pedig 95 tisztán elektromos autót adtak el. Összehasonlításképp, hazánkban ezen esztendőkben 172, illetve 749 darab ilyen személyautó talált gazdára.

Forrás: http://hvg.hu/cegauto/20180618_lada_orosz_auto_villanyauto_akkumulator_elektromos_nissan_leaf_tesla_model_x

1,2 millió forint a napelemes iPhone, a Tesla

Végre kapható a tavaly novemberben bejelentett iPhone X Tesla, ami nem más, mint az Apple aktuális csúcskategóriás okostelefonjának oroszok által feltuningolt változata. A különleges készülékhez meglehetősen borsos, 4500 dolláros (kb 1,2 millió forintos) áron lehet hozzájutni, írja az Apple Insider.

Hogy mi is ez a Tesla? A Caviar nevű orosz cég fogta az Apple telefonját és készített hozzá egy napelemes hátlapot, némi szénszálas műanyag és arany(ozott) díszítés hozzáadásával. A futurisztikusnak mondott ütésálló tok, amit Elon Musk ihletett (innen a Tesla név), a Caviar szerint a luxus telefonos kiegészítők egy egészen új kategóriáját képviseli.

Fotó: Caviar

A tokba épített napelem a telefon beépített akkumulátorát tölti gombnyomásra. A gyártó nem külön, hanem az iPhone X-nel egybeépítve árulja a napelemes tokot, amivel gyakorlatilag megkétszereződik a készülék vastagsága. A módosítás állítólag nincs hatással a telefon por- és vízállóságára. A 64 GB-os verziót 4555 dollárért, a 256 GB-os verziót 4805 dollárért (illetve ennek megfelelő rubelért) árulja a Caviar.

A meglehetősen túlárazottnak tűnő termék iránt akkora az érdeklődés, hogy az eredeti 99-esre tervezett széria helyett 999 darab egyedileg számozott példányt gyártanak belőle. Az első darabot Elon Musknak dedikálták, és belegravírozták a híressé vált mottót is: “Made on Earth by Humans” – ami az űrbe kilőtt Tesla egyik áramköri lapjára volt írva.

Fotó: Caviar

Arról, hogy Elon Musk elfogadta-e a neki felajánlott első iPhone X Tesla telefont, nem érkezett eddig hír, mindenesetre nem lenne csoda, ha gyanakodva fogadna el egy orosz cég által megbuherált iPhone-t.

Ha a Tesla hajót is gyártana, biztosan így nézne ki

Aziz Belkharmoud eljátszott a gondolattal, mi lenne, ha a Tesla elektromos hajót is építene. Elég jó kis végeredmény született.

Bő tíz évvel ezelőtt mutatkozott be a Tesla első elektromos autója, azóta pedig a név az elektromos autózás szinonimája lett. Van már belőle többféle változat, elég csak a Model S-re vagy a Model X-re gondolni, de ott van az olcsóbb Model 3 vagy a kamion is. De mi van, ha a Tesla nem csak a szárazföld meghódításán fáradozik?

Elon Musktól nem állna nagyon távol a gondolat, hogy az elektromos autók mellett esetleg elektromos hajókat is gyártson, hiszen fejlesztett már űrrakétát, szkafandert és még vagy tucatnyi világmegváltó dolgot. A virtuáldizájnerként dolgozó Aziz Belkharmoud azonban elképzelte, milyen lenne egy Tesla-hajó.

© Belkharmoudi Aziz
© Belkharmoudi Aziz

A Tesla E-Vision Granturismo névre keresztelt koncepció egy 18 méter hosszú, négyüléses jachtot jelent, amely a Model S motorját használná. Kettő ilyennel már 1800 lóerős teljesítményt tudna kipréselni magából, ami 40+ csomós végsebességet biztosítana neki. Ez szárazföldi egységben mérve nagyjbáól 74 km/h-t jelent.

© Belkharmoudi Aziz
© Belkharmoudi Aziz

A hajó anyaga karbon-Kevlár keverék lenne, a belterébe pedig faburkolat kerülne. A hajó orrán napelemek ülnének, amik segítenének a lítium-ion akkumulátort tölteni.

Forrás: http://hvg.hu/cegauto/20180501_tesla_elektromos_hajo_koncepcio