Tesla Élményvezetés

Indulnak a Model Y átadások – ez lehet a Tesla eddigi legnagyobb termék bevezetése

Azt már egy ideje sejtettük, hogy a hivatalos 2020 végére időzíttet startnál hamarabb fognak megkezdődni a Tesla Model Y kiszállításai. De mégis sokakat meglepett a cég, amikor a legutóbbi negyedéves pénzügyi jelentés alkalmával bejelentették, hogy már meg is kezdték az autó gyártását.

Hétfőn, magyar idő szerint éjjel, aztán ki is mentek az első emailek. Azok, akik már előrendelték a legerősebb Performance verziót, akár már márciusban megkaphatják az autót. Ami viszont meglepő, hogy az eddigi gyakorlattól eltérően nem csak a Kaliforniaiak kapták meg az invitációt a konfigurálásra, de az egész Egyesült Államokból hasonlót jelentettek a vásárlók.

A megrendeléseket követő Reddites fórum tanúsága szerint Utahtól Floridáig, Kaliforniától Wisconsinig mindenhova elmentek az e-mailek, hogy lehet konfigurálni az autókat. Először az 5 üléses Performance modellek kerülnek gyártásra, a szerényebb árú és kivitelű, valamint 7 üléses variánsok később érkeznek.

Forrás: https://villanyautosok.hu/2020/02/25/indulnak-a-model-y-atadasok-ez-lehet-a-tesla-eddigi-legnagyobb-termek-bevezetese/

Még nagyobb lett a Tesla Model S/X hatótávja

Elon Musk beszélt már a Tesla előző pénzügyi jelentése alkalmával arról, hogy az elmúlt hónapok során még tovább növekedettet a Model S és a Model X hatótávja. Csakhogy egyszerűen nem volt idejük újra futtatni az amerikai EPA szabvány szerinti kvalifikációt, hogy hivatalossá tegyék ezt.

Tegnap éjjel Musk Twitter üzenetben tudatta 30 millió követőjével, hogy megvannak a végleges adatok, amikkel frissítették a weboldalt is. Sőt, mivel már egy ideje gyártásban vannak az újítások, egy ingyenes szoftverfrissítéssel hamarosan az elmúlt pár hónapban gyártott autók is megkapják a plusz hatótávot.

Fekete mágia

A bejelentésben talán nem is ez az igazán a figyelemreméltó, hanem az, hogy most már sokadszor, az akkupakk fizikai növekedése nélkül nő a lassan 8 éves szedán és 5 éves SUV hatótávja.

Amikor 2016 augusztusában bemutatták a Model S P100D-t, egycsapásra a legnagyobb hatótávú villanyautó lett a piacon. A kocsit gyártották korábban 60-as, 75-ös, 85-ös aksikkal, de volt egy a 60-asból szoftverrel limitált 40-es és a csúcs 90-es verzió is. Az új 100 kWh bruttó kapacitású akkumulátorral az autó akkor 507 kilométerre volt képes az amerikai EPA szabvány szerint. 2017 januárjában érkezett ezután a szerényebb teljesítményű 100D, aminek hatótávja 539 kilométer lett.

Musk mostani bejelentése szerint több, fokozatosan bevezetett apró fejlesztésnek köszönhető a legújabb ugrás. Ezzel a Model S Long Range Plus Performance az EPA ciklus szerint 560 kilométerre, míg a Long Range Plus 390 már 628 kilométerre képes. Az elmúlt 3 évben volt már pár hasonló ugrás. Tehát nem most egy éjszaka alatt kapott az autó plusz 90 kilométer hatótávot. De akkor is egészen elképesztő, hogy 3 év alatt az akkupakk, az elektronika és a hajtáslánc fejlesztgetésével, ugyanakkora aksi kapacitásból 10, illetve 16 százalékkal nagyobb hatótávot préseltek ki.

Ajándék lónak ne nézd a hatótávját

Ami „az elmúlt pár hónapban gyártott” autókat illeti, a szoftverfrissítés változó eredményeket hoz majd. Mivel nem egyszerre kerültek gyártásba az újítások, így nem mindenkinél növekszik majd egyenlő mértékben a tippelő óra számlálója.

Természetesen a Model X sem marad ki a buliból. Itt is jócskán növekedett a hatótáv, de abban nem vagyunk biztosak, hogy a Performance X adatai is frissültek már. Itt még lehet változás. Az európai vásárlók is megkapják az új, nagyobb hatótávokat. Viszont a Tesla itteni weboldala még a régi WLTP adatokat mutatja, meg kell várni az új tanúsítványokat. Bár ezek még lenyűgözőbb paraméterek lesznek majd, azért mi továbbra is a szigorúbb amerikai hatótávokat javasolnák figyelembe venni, mert azok sokkal reálisabbak.

A Tesla azonban itt nem áll meg. Musk szerint továbbfejlesztett kerekekkel és abroncsokkal a 400 mérföld. Azaz 644 kilométer is elérhető lesz – és akkor még a következő generációs aksikról nem is beszéltünk.

Forrás: https://villanyautosok.hu/2020/02/16/meg-nagyobb-lett-a-tesla-model-s-x-hatotavja/

Jobban fogyaszt a Tesla Model Y, mint ígérték

A Model Y eddig több szempontból is kellemes meglepetésnek bizonyult. Egyrészt korábban jön fél évvel, de ezen felül kiderült, hogy többet is megy egy töltéssel, mint ahogy eredetileg ígérték.

A gyártás márciusi indítása miatt az EPA teszteket is korábban végezték el. Itt derült ki, hogy a legnagyobb hatótávú változat a korábban beígért 280 helyett 315 mérföldet, azaz 448 helyett 505 km-t tehet meg egy töltéssel az amerikai ciklusban mérve.

Ráadásul a maga kategóriájában ez tűnik a leghatékonyabb modellnek. A hivatalos mérések 121 MPGe, azaz mérföld/gallon egyenérték fogyasztást mutattak. Ezzel, ha minimálisan is, de jobbnak tűnik, mint a Hyundai Kona Electric, amely 120 MPGe-t ért el.

Az Európában érvényes WLTP szabvány szerinti értékeket egyelőre nem tudjuk, de ezek jellemzően nagyobb hatótáv-értékeket adnak az EPA által közölteknél, azaz nálunk akár 560-570 km is lehet az új típus hivatalos hatótávja.

Forrás: https://totalcar.hu/magazin/hirek/2020/02/08/jobb_lett_a_tesla_model_y_mint_igertek/

Megmutatta a Tesla, hogy mit lát az önvezető kamerája

Videót adott ki a Tesla az Autopilot nevű vezetést segítő rendszer működéséről, amit folyamatosan fejlesztenek, és valamikor képes lesz teljesen egyedül sofőrködni. Elon Musk, a vállalat vezérigazgatója 2019 végére ígérte, hogy eljutnak erre a szintre. Ez sajnos még nem jött össze, ezért sokan úgy vélik, idén érhetik el ezt az áttörést.

Idén állítólag kiadnak egy olyan verziót, amely már képes lesz kezelni az útkereszteződéseket.

A cég nemrég adta ki a Tesla v10 rendszerét, az Autopilot 3.0 verziójú önvezető számítógép pedig huszonegyszer több képkockát tud feldolgozni másodpercenként a hardver előző generációjához képest.

Az Andrej Karpathy által vezetett, mesterséges intelligenciával és gépi látással foglalkozó kutatócsoport folyamatosan keres további szakértőket, hogy bővülni tudjanak. Ennek érdekében az álláskeresőknek szóló weboldalon osztottak meg friss információkat, képeket és videókat a munkáikról.

Hardverek megépítéséhez, neurális hálózatok, önvezető algoritmusok és tesztkörnyezet fejlesztéséhez keresnek szakembereket.

Forrás: https://index.hu/techtud/2020/02/01/megmutatta_a_tesla_hogy_mit_lat_az_onvezeto_kameraja/