Nagy árcsökkentést jelentett be a Tesla

Két modelljének árát 12, illetve 26 százalékkal csökkenti a Tesla Kínában, mert a vállalat szereté megfizethető áron tartani az autóit a világ legnagyobb piacán. A döntés a kereskedelmi háború következménye: az amerikai importra kivetett kínai vámok a járművekre is vonatkoznak, így drágítják a termékeket.

Közleményében a Tesla jelezte, hogy ezzel az árcsökkentéssel a vám által okozott drágulás jelentős részét kompenzálta. A két szóban forgó modell az X és az S. Valójában azonban az árcsökkentés inkább tekinthető visszakozásnak, hiszen júliusban a cég elsők között emelte az árait a vámterhekre hivatkozva – mintegy 20%-kal. Éppen ezért nem elképzelhetetlen, hogy a lépésben a kínai autóeladások csökkenése is szerepet játszik, bár a CNBC direkt módon nem említi ezt a szempontot. Arra viszont emlékeztet, hogy a Tesla októberben jelezte: a vámok miatt jelentős problémái vannak az értékesítésekkel a kínai piacon, ami miatt gyorsítja a Sanghaji Gigafactory beruházását.

Forrás: https://www.portfolio.hu/vallalatok/nagy-arcsokkentest-jelentett-be-a-tesla.305217.html?utm_source=hirstart&utm_medium=portfolio_linkek&utm_campaign=hiraggregator

Ha Superman autót szeretne, vélhetően erre a különleges Teslára csapna le

Sokak számára már unalmas a Model S külcsínje, de szerencsére akadnak olyan cégek, amelyek egyedivé tudják tenni a nagy Tesla szedán designját.

Az Egyesült Államokban olyan sok Tesla közlekedik a hétköznapi forgalomban, hogy ma már senki sem fordul utána egy-egy ilyen elektromos meghajtású autónak. Ha valaki a világ ezen részén feltűnést szeretne elérni a Teslájával, annak bizony egy tuningcéghez kell fordulnia. Ilyen cég például a kaliforniai T Sportline, melynek legfrissebb Teslája konkrétan ilyen lett:

© T Sportline

Nyílt titok, hogy a képeken látható Model S külcsínjét Superman ihlette. A sötétkék metálfényezést kapott autón piros Tesla-logók kaptak helyet, a hatalmas 21 colos felnik matt fekete színűek, a kocsi hátsó részén pedig egy méretes karbonszálas szárny landolt.

© T Sportline

Az utasteret is a népszerű szuperhős ihlette, az üléseket vörös Bentley bőrrel vonták be, a fejtámlákba belekerült Superman logója, a műszerfal és a beltér többi eleme pedig kontrasztos kék-vörös színt kapott. Superman jele a szőnyegekben is felfedezhető, sőt a nyitott ajtók sötétben a földre is vetítik a jól ismert logót.

© T Sportline

A P100D alapokon nyugvó különleges Tesla Model S ezenkívül lassúnak sem mondható, ugyanis Ludicrous módban akár 2,5 másodperc alatt letudható vele egy 0-100-as gyorsulás.

© T Sportline

 

© T Sportline
© T Sportline
© T Sportline
© T Sportline
© T Sportline
© T Sportline

Forrás: https://hvg.hu/cegauto/20181114_ha_superman_autot_szeretne_velhetoen_erre_a_kulonleges_teslara_csapna_le_tesla_model_s_villanyauto_tuning

Sportkocsikhoz hasonlóan gyorsulhat a Tesla hatalmas villanypickupja

Érkezőben az amerikai gyártó tisztán elektromos hajtású újdonsága, melynek platóján akár egy betonkeverőt is lehet szállítani. Nem kis tempóval.

Elon Musk, a Tesla első embere tavaly novemberben mutatta meg az első vázlatot a vállalat elektromos hajtásláncú pickupjáról. A Tesla villanymotoros kamionjához hasonló külcsínű újdonság körül azóta nagy a hallgatás, most azonban felröppent néhány pletyka az újdonság specifikációival kapcsolatban.

Előzetes információk szerint a Tesla pickupja a kategóriájában nagynak fog számítani, és belsejében akár hat személy is kényelmesen elfér. Egy feltöltéssel mintegy 400-500 mérföldet, vagyis 640-800 kilométert lehet megtenni vele, de elképzelhető, hogy ennél nagyobb hatótávú változat is készül majd belőle. Ennek eléréséhez valószínűleg egy 200 kWh körüli kapacitású akkumulátort kell szerelni a kocsiba.

Amennyiben azt feltételezzük, hogy a Model 3 hátsó motorjából kettőt szerelnek az összkerékhajtású platós újdonságba, akkor körülbelül 600 lóerős teljesítményre lehet számítani, ami az előzetes számítások szerint mintegy 4 másodperc körüli 0-100-as sprintidőt tesz lehetővé.

Azt egyelőre nem tudni, hogy a Tesla mikorra készül el az elektromos pickup fejlesztésével, mint ahogy jelenleg még a várható árat is sűrű homály fedi.

© Carscoops

Forrás: https://hvg.hu/cegauto/20181115_sportkocsikhoz_hasonloan_gyorsulhat_a_tesla_hatalmas_villany_pickupja

Ferrari 458-at vert a kis Tesla pályamódban

Egy Ferrari-verés hírével és ezzel a gumiégetéssel együtt adta ki a Tesla, mit takar a kétmotoros Model 3 új pályamódja.

Egy ideje már nem titok, hogy az eddigi Teslák, de úgy általában a villanyautók nem pályázásra valók. Ezért volt annyira büszke a Jaguar az I-Pace bemutatóján, hogy a Formula-E-s tapasztalataikra építve nekik milyen jól megy a hőmenedzsment, de azóta már a saját villanyautós pályabajnokságukat is bejelentették. Persze a Tesla se engedte el végleg a témát, már a Model 3 gyártása előtt olyan ígéretekkel dobálóztak, hogy megeszik vele az M3-ast pályán, nyáron pedig már arról is beszéltek, hogyan nézne ki az ehhez szükséges pályamód.

A pályamód a Model 3 Performance-hoz, a kétmotoros 3-as erősebb változatához készült; akinek ilyenje van, már egy sima szoftverfrissítéssel megkaphatja. Ez egyrészt a két motor közti nyomatékelosztást szabályozza. Lehet vele például hosszú drifteket nyomni, de ami pályázás szempontjából érdemibb: képes úgy is osztani a nyomatékot, hogy azzal a lehető legszűkebben lehessen támadni a kanyarokat. Megnövelték még a regeneratív fékezés határait is, azaz az eddiginél sokkal kevesebb mechanikus fék-igénnyel és sokkal nagyobb energiavisszatáplálással lehet vele pályázni. Már ez is sokat segít a hőmenedzsmenten, ami pályamódban sokkal proaktívabb és hatékonyabb.

És mi volt az a Ferrari-verés? Randy Pobst autóversenyzőt beültették egy pályamódos Model 3-ba a Willow Springs-i pályán, ahol 1:21,49 alatt vitte körbe a Brembo fékekkel és Michelin pályagumikkal szerelt 3-ast. Eközben a pályán a Ferrari 458 Italiavál futott legjobb kör 1:22,30, az Alfa Romeo Giulia Quadrifoglio pedig még messzebb van az 1:22,78-as legjobbjával. Hogy az M3 megvan-e már, még nem tudni.

Forrás: https://totalcar.hu/magazin/hirek/2018/11/12/ferrari_458-at_ver_a_kis_tesla_palyamodban/?utm_source=index.hu&utm_medium=doboz&utm_campaign=link&fbclid=IwAR1WfSfRXVQaolPuIq8__G__2TfVkFh7uLlf3vjNjpTXz1HB1OtlK_1zOkU

Musk megmutatta az ALAGUTAT

Tesztre kész a tesztalagút, Elon Musk már be is járta, decemberben pedig Los Angeles népe személyesen is tiszteletét teheti benne. Erről a milliárdos tech-guru szokása szerint Twitteren számolt be a nagyközönségnek, közzétéve egy gyorsított felvételt is, amin a bő 4 km-es alagút kész szakaszát láthatjuk. High-tech, high-tech, de így önmagában az alagút meglehetősen alagútszerű.

Musk a Tesla és a SpaceX mellett (a kettőt együtt promózó, űrbe kilőtt piros autó egyébként már a Marson is túl jár) a remek nevű Boring Company-t próbálja mindenek előtt sikerre vinni: az alagútfúrás technológiáját is megújító cég reményei szerint átalakítja majd a nagyvárosok földalatti közlekedését. Valahogy így:

 

A Los Angeles alatt épülő tesztalagutat december 10-én adják majd át. Egyik vége a SpaceX székháza alatt lesz, innen megy pár kilométert a város délnyugati részén. Musk ezzel a tesztüzemmel akarja meggyőzni a városfejlesztőket, hogy érdemes az ő technológiájába fektetni. A technológia lényege, hogy az utasok egy elektromos szállítószalagszerűségen fognak a város alatt utazni kisebb fülkékben, akár 250 km/h-s sebességgel. Egy jegy állítólag csak egy dollárba fog kerülni a városon belül,  de az első tesztnapon, december 11-én még ingyenes lesz.

A hírek szerint Musk már most komoly tárgyalásokat folytat egy chicagói és egy Los Angeles-i elővárosi vonal építéséről – és akkor még ott van a másik nagy álma, az ennél is sokkal nagyobb sebességre belőtt Hyperloop, melynek a keleti parton, Maryland államban fogja megépíteni a tesztpályáját.

Forrás: https://index.hu/techtud/2018/11/05/musk_megmutatta_az_alagutat/

A következő-generációs Tesla Roadster minden sportautónál gyorsabb lehet

Elon Musk mindezt kijelentő mondatban közölte a Recode-nak adott interjújában, ám ismerve erős optimizmusát, nem lepődnénk meg, ha ismét jelentkeznének komplikációk.

A cégvezető szerint saját modelljük mindet könnyedén felülmúlja majd, ami fontos lépés lesz, ugyanis véleménye szerint szükség van egy olyan elektromos-meghajtású sportautóra, amely megmutatja, mire is képes a technológia.

“Az új Roadster minden tekintetben a legek autója lesz. Leggyorsabb gyorsulás, legnagyobb végsebesség, legjobb kezelhetőség. Fontos, hogy legyen egy olyan autónk, ami gyorsabb, mint a benzines motorral szerelt sportautók”, mondta.

Tesla Roadster

“Egy ilyen modell lehetővé teszi, hogy érezzük azt a csúcs-effektust, amivel azt említett autók már rendelkeznek, ráadásul mindeközben azt is megmutathatjuk, hogy az elektromosság a legjobb architektúra.”

Amennyiben az eredeti tervek nem változnak, a Roadster egy 200 kWh kapacitású akkumulátorcsomagot kaphat, amelynek köszönhetően az autó 2 másodperc alatti 0-100-as gyorsulásra és 402 km/órás végsebességre is képes lehet. A Tesla tesztvezetője, Emile Bouret szerint azonban ezek a számok meglehetősen konzervatívak, ugyanis az autó még ennél is gyorsabb lehet.

Nem a Tesla azonban az egyetlen, amely hasonló projekten töri a fejét, hiszen a Rimac is javában fejleszti már új elektromos hiperautóját, melyet közvetlenül a következő Tesla Roadster ellen indítanak majd csatába.

Forrás: https://hu.motor1.com/news/274978/a-kovetkezo-generacios-tesla-roadster-minden-sportautonal-gyorsabb-lehet/

Hamarosan sokkal önállóbbá válnak a Teslák

Elon Musk már majdnem két éve, az Autopilot második generációjának megjelenése óta ígérget hatalmas fejlesztéseket az 5000 dollárért megvásárolható Enhanced Autopilot csomaghoz, ám ezek megjelenése folyamatosan elhalasztásra került. Az elmúlt hetekben azonban új információkat kezdett kiszivárogtatni a vezérigazgató a rendkívül hasznos Summon funkcióról, mely a jelek szerint még intelligensebbé, még önállóbbá válik a közeljövőben. A Teslák önvezető parkolási képességeiről már azok is hallhattak, akik nem kimondottan ismerősek az amerikai gyártó villanyautóival, hiszen az internet tele van olyan cikkekkel és videókkal, melyek a Summon előnyeit és a Tesla-tulajdonosok leleményes megoldásait mutatják be a funkció használatára. Az autó távvezérlése például egyértelműen jól jön, ha egy esős nap végén csak úszva tudnánk eljutni az utcán parkoló járművünkhöz, de akkor sem árt bekapcsolni, ha hadilábon állunk a parkolással, és a méregdrága autónkat kímélve inkább a mesterséges intelligenciára bíznánk e feladatot. A minap egy a Wisconsin állambeli Janesville-ben dolgozó férfi fedezte fel, hogy milyen hasznos tud lenni a Summon funkció, és az erről készített videót Elon Musknak is megmutatta Twitteren: a furfangos illető két óránként az iroda ablakából utasította autóját, hogy váltson parkolóhelyet, elkerülve így a bírságot.

Mindez azonban semmi ahhoz képest, ahová fejlődni fog a Tesla Autopilot rendszere. A vezérigazgató elárulta, hogy a csapata már dolgozik a frissítésen, ami lehetővé teszi az autó számára, hogy teljesen egyedül közlekedjen a parkolóban, üres helyet találjon, sőt, még a közlekedési táblákat is megértse, amely tudással azt is el tudja majd dönteni a jármű, hogy szabad-e parkolni az adott helyszínen. Az Advanced Summon azonban még több újdonsággal fog szolgálni. A Tesla mobiltelefonos applikációjában például egy gombnyomásra odahívhatjuk magunkhoz az autót, ha pedig nyomva tartjuk a gombot, a kocsi addig fog minket árnyékként követni, amíg el nem engedjük. Azok is örülhetnek viszont, akik nem egy hűséges háziállatra vágynak a villanyautó személyében, hanem inkább a távirányítós autókért rajonganak, ugyanis a Teslák távvezérelhetőek lesznek a mobiltelefonon keresztül. Elon Musk hozzátette, hogy a vállalat ezt meg tudná csinálni nagyobb távolságokra is, ám biztonsági okokból csak látótávolságon belül lesz lehetséges. Vélhetően egy sebességkorlát is el fogja rontani a tulajok örömét, különben nem a Formula E lenne a legmenőbb elektromos versenyszéria, hanem a távirányítású Tesla-futam. Az igazgató kommentjei után az internetezők is feldobtak néhány ötletet, hogy hogyan lehetne még praktikusabbá tenni a funkciót: szerintük például az autó kamerái által rögzített képet át lehetne küldeni a mobilra, hogy a járművet úgy lehessen irányítani, mint egy drónt, de az is hasznos lenne, ha a Summon-t messziről is aktiválhatnák a tulajdonosok, így lopás esetén egyenesen a legközelebbi rendőrségre tudnák kormányozni az elkövetőt. Az újdonságokkal kapcsolatban természetes még sok a kérdés, de Elon azt ígéri, hogy az over-the-air frissítés körülbelül 6 héten belül megérkezik a V2+ Autopilot hardverrel rendelkező Teslákra.

Forrás: https://villanyautosok.hu/2018/11/05/hamarosan-sokkal-onallobba-valnak-a-teslak/

Nemsokára távirányítós autóként használhatjuk a Teslákat

Elon Musk, a Tesla vezérigazgatója több Twitter-posztban beszélt arról, hogy már nem kell sokáig várnunk rá, hogy akár magunkhoz is hívhassuk a Teslánkat.

Az automatikus parkolásért felelős technológia, a 2016 januárjában bemutatott Summon állítólag hat héten belül alkalmas lesz rá, hogy távirányítással vezethessük az autót, vagy hogy úgy kövessen minket, mint egy hűséges háziállat.

A Summon minden Teslában megtalálható, amit felszereltek az intelligens vezetéssegítő funkcióval, az Autopilottal, így ezeken a járműveken az új funkció egy szoftverfrissítés után elérhető is lesz.

Egy másik bejegyzésben Musk megemlítette, hogy jövő nyárra a Summon már arra is képes lesz, hogy a parkolóházban haladó Teslák azonosítsák az üres parkolóhelyeket, és a jelzés alapján megállapítsák, hogy szabad-e ott parkolni.

 

Forrás: https://index.hu/techtud/2018/11/03/nemsokara_taviranyitos_autokent_hasznalhatjuk_a_teslakat/

Már a Tesla adja el a legtöbb elektromos autót a világon

Az alábbi felvételt, mely a kínai BYD autógyárának működését mutatja be közel 2 percben, a South China Morning Post tette közzé az elmúlt napokban. A videó szerint a shenzeni létesítményből 90 másodpercenként gurul ki egy elektromos autó, aminek köszönhetően a BYD világelső pozíciót harcolt ki magának villanyautó-értékesítés tekintetében. Nem vitatott tehát, hogy a kínai elektromos autó-piac 15%-át lefedő vállalat villámgyorsan termeli a zéró emissziós járműveket, ám az elmúlt hónapokban még ez sem volt elég ahhoz, hogy versenybe tudjon szállni a Tesla felpörgetett gyártási folyamatával. A két manufaktúra fej fej mellett halad az eladásokban, és míg sokáig a kínaiak vezették a rangsort, mostanra a kaliforniai cég vette át a vezetést, ami annyit jelent, hogy nincs még egy olyan autógyártó a világon, aki annyi elektromos autót ad el (a plug-in hibrideket is beleértve), mint a Tesla.

noopener”>EV Sales Blog adatai szerint 2018 első 9 hónapjában a Tesla összesen 154 123 villanyautót adott el világszerte, míg a BYD 137 436 konnektoros járművet értékesített. A harmadik helyen a Renault-Nissan-Mitsubishi szerepel 131 606 autóval, utána pedig a BMW Group következik. Ha a listát az autómárkáknak otthont adó országok szerint állítjuk fel, akkor nem meglepő módon a legtöbb elektromos autóért a kínai gyártók felelősek 47%-os részesedéssel, amiket az amerikai és német vállalatok követnek 16-16%-kal. Ha a konnektoros hibrideket kivesszük a számításból, akkor a Tesla előnye még hatalmasabbra nő, mivel a BYD a negyedik helyre esik vissza, a Renault-Nissan szövetség, és a BAIC mögé kerülve. A nagy német autógyártók közül a BMW tudta megszerezni a legkedvezőbb pozíciót, ami a 9. hely a globális konnektoros autó-értékesítésben, így talán épp ideje lenne komolyan venni az elekromobilitást, mielőtt végképp minden vállalat elhúz mellettük.

Forrás: https://villanyautosok.hu/2018/11/06/mar-a-tesla-adja-el-a-legtobb-elektromos-autot-a-vilagon/

„Kutya módot” ígér a Teslákba Elon Musk

Ez nem az egyébként létező „Nevetségesen gyors mód” ellenkezője lesz, hanem egy biztonsági funkció.

Elon Musk egy felhasználójuktól érkezett Twitteres ötlet nyomán tett ígéretet, hogy kitalálnak valamit az autóikban arra az esetre, ha valaki szállítja a házi kedvencét, de kocsiban kell hagyja rövid időre.

Az ötlet annyi volt, hogy erre az időre a klíma és valami zene maradjon bekapcsolva, sőt még a képernyő is küldhet valamiféle megnyugtató üzenetet a gazdi hangjával az állatnak, hogy mindjárt jön vissza. Musk az ötletre annyit üzent: Igen. (Vagyis kitalálják.)

2016-ban a Tesla egyébként egy olyat már bevezetett, amely a megakadályozza, hogy a kabintér túlmelegedjen. A Tesla 8-as szoftvere már reagál az ilyesmire és bekapcsolja az állóhelyzeti klímát.

És ha már az ötleteknél tartunk, felvetették azt is, hogy nem ártana, ha Tesla kabinterében látható lenne az éppen aktuális hőmérséklet is. Mire Musk megjegyezte, hogy „így igaz”.

Forrás: https://hvg.hu/cegauto/20181023_elon_musk_tesla