Nemsokára távirányítós autóként használhatjuk a Teslákat

Elon Musk, a Tesla vezérigazgatója több Twitter-posztban beszélt arról, hogy már nem kell sokáig várnunk rá, hogy akár magunkhoz is hívhassuk a Teslánkat.

Az automatikus parkolásért felelős technológia, a 2016 januárjában bemutatott Summon állítólag hat héten belül alkalmas lesz rá, hogy távirányítással vezethessük az autót, vagy hogy úgy kövessen minket, mint egy hűséges háziállat.

A Summon minden Teslában megtalálható, amit felszereltek az intelligens vezetéssegítő funkcióval, az Autopilottal, így ezeken a járműveken az új funkció egy szoftverfrissítés után elérhető is lesz.

Egy másik bejegyzésben Musk megemlítette, hogy jövő nyárra a Summon már arra is képes lesz, hogy a parkolóházban haladó Teslák azonosítsák az üres parkolóhelyeket, és a jelzés alapján megállapítsák, hogy szabad-e ott parkolni.

 

Forrás: https://index.hu/techtud/2018/11/03/nemsokara_taviranyitos_autokent_hasznalhatjuk_a_teslakat/