Jóval kevesebb elektromos autót vennének az emberek, mint amennyit a cégek gyártanának

Néhány éven belül nem lesz drágább megvenni és fenntartani egy elektromos autót, mint egy hagyományosat, de a következő években az autógyártók jóval több elektromos autót készülnek legyártani, mint amennyit az emberek megvennének, áll a Deloitte elemzésében.

Az autógyártók mostani előrejelzései és elmúlt hónapokban tett bejelentései alapján a Deloitte előrejelzést készített az elektromos autók várható elterjedéséről. Az elemzőcég több érdekes megállapításra jutott:

Az talán nem túl meglepő, hogy más elemzőcégekhez hasonlóan a Deloitte is azzal számol, hogy meredeken emelkedik majd globális szinten az elektromos autók eladása: 

  • Miközben világszinten tavaly több mint 2 millió részben (hibrid) vagy teljesen elektromos autót adtak el,
  • addig 2020-ra ez a szám 4 millióra,
  • 2025-re 12 millióra,
  • 2030-ra pedig 21 millióra emelkedik majd, ennek a 70 százalékát a teljesen elektromos autók adják majd.
Jóval kevesebb elektromos autót vennének az emberek, mint amennyit a cégek gyártanának

Ennél már érdekesebb az a megállapítás, hogy 2022 lesz az az év, amikor globálisan, a tisztán elektromos autók teljes tulajdonlási költsége (cost of ownership), ami a vételáron túl magában foglalja például a fenntartási költségeket is, már a benzines vagy dízeles autók költségszintjére csökken, vagyis onnantól kezdve az már nem jelent korlátot a vásárlók számára, az pedig egy olyan pont lehet, ahonnan jelentősen megnőhet a kereslet az elektromos autók iránt. Az elektromos autók iránti kereslet bővülését elsősorban a tisztább üzemű autók iránti fogyasztói igény növekedése, az állami kedvezmények és ezzel párhuzamosan a belsőégésű motorral szerelt autókkal szembeni korlátozások okozzák. Ráadásul országonként eltérő az az időpont, amikor már nem magasabb a teljes tulajdonlási költsége egy elektromos autónak szemben a hagyományossal, az Egyesült Királyságban például már 2021-ben a benzines és dízeles autók átlagos költségszintjének közelébe ér az elektromos autóké.

A legizgalmasabb rész az, amikor a Deloitte arról ír, hogy az autógyártók bejelentései alapján jóval nagyobb lesz az elektromos autók kínálata, mint az a kereslet, amit az elemzőcég előre jelez. Ráadásul folyamatosan új szereplők jelennek meg az elektromos autók piacán, és ha ezt mind összeadjuk, akkor a következő egy évtizedben a kínálat közel 14 millió autóval haladhatja meg a keresletet. Ehhez a piaci helyzethez pedig a jelenlegi és az új belépő gyártóknak is alkalmazkodniuk kell. Azok a cégek lehetnek sikeresek a megváltozott piaci körülmények között, amelyek nm csak az eladáskor, de az után is pozitív fogyasztói élményt nyújtanak, de a sikerhez az is szükséges, hogy reagáljanak a fogyasztói szokások megváltozására megosztáson alapuló gazdaság irányába, de szövetségeket is kell kötniük, például akkumulátor-gyártókkal. 

Jóval kevesebb elektromos autót vennének az emberek, mint amennyit a cégek gyártanának

A Deloitte elemzéséből egyébként nyilván nem az következik, hogy 14 millió legyártott, és aztán nem használt autó porosodik majd valamilyen raktárban vagy parkolóban, inkább arról van szó, hogy igencsak ambiciózusak az autógyártók meghirdetett programjai, amiket valószínűleg vissza kell majd vágni, másrészt nem jut majd hely mindenkinek a piacon, csak azoknak, akik tartósan nyereségesen tudnak működni. 

Forrás: https://www.portfolio.hu/vallalatok/joval-kevesebb-elektromos-autot-vennenek-az-emberek-mint-amennyit-a-cegek-gyartananak.4.311851.html

Már úton vannak felénk az első Tesla Model 3 szállítmányok

Az első európai vásárlók néhány héten belül átvehetik majd a megrendelt amerikai villanyautóikat.

A Tesla Model 3 leleplezése óta lassan már eltelt 3 esztendő, de Európába még mindig nem jutott el az amerikai gyártó elérhető árúnak ígért villanymotoros kompakt szedánja. Mindenesetre jó hír, hogy a legújabb Tesla egy ideje már rendelhető az európai országokban, és az első szerencsés vásárlók hamarosan át is vehetik majd új autóikat.

Az európai utakon nemrégiben már fel is tűnt néhány Tesla Model 3, ezek azonban még nem eladásra szánt példányok, hanem olyan tesztautók, melyeket vásárlás előtt ki lehet próbálni. Olyannyira, hogy a Tesla az elmúlt napokban már ki is küldött olyan meghívókat az előrendelők számára, melyek tesztvezetésre invitálják őket.

© Tesla

Az első két nagy Tesla Model 3 szállítmány jelenleg úton van Európába, az első autókat pedig várhatóan február végén, március elején adják majd át a vevőknek. Az öreg kontinensen 17-19 millió forintos áron debütál a kompakt szedán, vagyis éppen becsúszik a hazai 1,5 millió forintos e-autó állami támogatás 20 millió forintos felső értékhatára alá. A full extrás változatok ára 24-25 millió forint magasságában alakul.

Forrás: https://hvg.hu/cegauto/20190125_mar_uton_vannak_felenk_az_elso_tesla_model_3_szallitmanyok

Összeboronálták a Teslát egy kínai gyártóval – Reagált Elon Musk cége

A Tesla máris cáfolta azt az értesülést, amely szerint a kínai Tianjin Lishen akkumulátorgyártóval előzetes megállapodást írt alá.

Itt is a cáfolat

Kedden jelent meg a Reuters beszámolója, amelyben forrásokra hivatkozva arról írtak, hogy a Tesla és a Tianjin Lishen előzetes megállapodást kötött arról, hogy a kínai gyártó látja majd el akkumulátorokkal az amerikaiak sanghaji üzemét, ahol a tervek szerint a Model 3 készülhet majd.

Azonban nem kellett sokat várni a cáfolatra, a Tesla egyik szóvivője rögtön jelezte, hogy nem írtak alá semmilyen megállapodást a kínai céggel.

A hír egyrészt azért volt nagyon érdekes, mert a Tesla eddig kizárólag a Panasonic-kal működött együtt az akkumulátorgyártás területén, közösen építik Nevadában a Gigafactoryt is, a világ legnagyobb akkumulátorgyárát. Másrészt nemrég még arról szóltak a híradások, hogy a japán gyártó szeretné még szorosabbra fűzni az együttműködést a Teslával, ennek érdekében pedig bővítené kapacitásait, hogy a sanghaji üzemet is képesek legyenek ellátni akkumulátorokkal.

Már javában tart az építkezés

Ahogy arról pár hete beszámoltunk, megtörtént az alapkőletétel a sanghaji Tesla-üzemnél, Elon Musk büszkén jelentette be, hogy a kínai gyárat, a Gigafactory 3-at nyárra befejezik, ez lesz az első olyan Gigafactory, amit az USA-n kívül építenek fel.

A Gigafactory 3-ban a Model 3 (az USA-ban már gyártott szedán) és a Model Y (jövőbeni SUV) olcsóbb változatait gyártják, ezekkel az autókkal a kínai piacot látják majd el. A Model 3 és az Y drágább változatait, valamint az S és az X modelleket továbbra is az Egyesült Államokban fogják előállítani a tervek szerint.

Az új gyárban nem csak az elektromos autókat, hanem akkumulátorokat is készítenek majd. A Tesla nem véletlenül terjeszkedik Kínában, a Föld legnépesebb országában adják el a legtöbb elektromos autót, tavaly az értékesítés meghaladta az egymillió darabot. Egy másik érv a kínai gyártás mellett, hogy ezzel a Tesla megspórolhatja a magas vámokat és a szállítási költségeket, így versenyképesebb áron tudja majd kínálni járműveit.

Forrás: https://www.portfolio.hu/vallalatok/cegauto/osszeboronaltak-a-teslat-egy-kinai-gyartoval-reagalt-elon-musk-cege.4.311263.html

Zöld utat kapott a Tesla: letarolhatja egész Európát!

Hollandiában a Tesla Model 3 megszerezte a forgalomba helyezéshez és értékesítéshez szükséges típusjóváhagyási engedélyt. A gyártó legfrissebb twitter-posztja szerint az európai autópiacra szánt autók már el is hagyták a gyártószalagot. Ezzel fontos mérföldkőhöz érkezett a Tesla, amely az amerikai autópiac letarolása után hazai pályán mérkőzhet meg a német prémiumautó-gyártókkal.

Zöld utat kapott a Model 3

Hétfőn a holland hatóság zöld utat adott a Tesla Model 3 értékesítésének, az amerikai elektromosautó-gyártó legújabb modellje ugyanis megkapta a forgalomba helyezéshez szükséges típusjóváhagyási engedélyt – írja a MarketWatch. Ez egyrészt azért fontos, mert a holland hatóság döntésének köszönhetően a Model 3-t az EU egész területén árulhatja majd a Tesla. Másrészt pont került azoknak a találgatásoknak a végére, amelyek arról szóltak, vajon megfelelnek-e a legkisebb Tesláknak az EU-ban érvényes előírásoknak és sikerül-e megszereznie a típusjóváhagyást.

A Tesla szóvivője az üggyel kapcsolatban ismét elmondta, hogy a Model 3 szállítása várhatóan februárban megkezdődik majd az európai piacon. Az Electrek beszámolója szerint több mint 1000 darab Model 3 már el is hagyta San Francisco kikötőjét bő egy héttel ezelőtt. A Tesla a Twitteren pedig már posztolt is egy képet, amelyhez azt írták, hogy az európai autópiacra szánt Model 3-ok elhagyták a gyártószalagot.

Zöld utat kapott a Tesla: letarolhatja egész Európát!

Nagyon fontos mérföldkőhöz érkezett a Tesla

Korábbi elemzésünkben részletesen foglalkoztunk azzal az előttünk kirajzolódó tervvel, amelynek célja nem lehet más, mint az, hogy a Tesla hosszú távon meg akarja hódítani a szedánok szegmensét is globálisan. Nagyon rossz hír ez a német prémiumgyártóknak, legnépszerűbb modelljeiknek ugyanis az amerikai vereség után, Európában és Kínában is meg kell mérkőzniük a Tesla Model 3-mal hamarosan.

Musk egyébként többször hangot is adott annak, hogy hatalmasak a várakozásaik az európai autópiaccal kapcsolatban, ahol közel kétszer annyi szedánt értékesítenek, mint Amerikában. Ezt a kijelentését egyébként részben a Párizsi Autószalon és a Goodwood fesztivál pozitív tapasztalataira alapozta.

Már konfigurálható a legkisebb Tesla Európában

Ahogy arról korábbi cikkünkben beszámoltunk, már Európában is konfigurálható és rendelhető a Tesla új modellje, a Model 3. Két modell közül lehet választani, a nagy hatótávolságú duplamotoros változat 55 400 euróba (17,8 millió forint), az erősebb Performance modell pedig 66 100 euróba (21,3 millió forint) kerül. Előbbi hatótávja a WLTP szerint 560 kilométer, végsebessége 233 km/h, gyorsulása 0-ról 100-ra 4,8 másodperc, utóbbinál az adatok 530 km, 250 km/h, 3,5 másodperc. 

Zöld utat kapott a Tesla: letarolhatja egész Európát!

Forrás: Tesla

Ezekre az árakra jönnek még rá az extrák: az alapszín a fekete, az ezüst és a kék metál még 1600 euróba (515 ezer forint) kerül, a fehér többrétegű metálfényezés 2100 euró (676 ezer forint), a gyönyörű piros metálért pedig 2600 eurót (837 ezer forint) kell fizetni. Az alapfelni a nem túl szép, cserébe már 18 colos és vélhetően jó légellenállású Aero felni, plusz 1600 euróért (515 ezer forint) 19 colos Sport felnit is lehet választani. A fekete beltér az alap, a csodálatos de valószínűleg nem túl praktikus fehér borításért 1050 euró (338 ezer forint) felárért juthatunk hozzá. Az Autopilot pedig 5200 eurós (1,7 millió forint) extra. 

Zöld utat kapott a Tesla: letarolhatja egész Európát!

Forrás: https://www.portfolio.hu/vallalatok/cegauto/zold-utat-kapott-a-tesla-letarolhatja-egesz-europat.4.311289.html

A nagy Teslát már sokan temették, erre mi történik Amerikában?

A Tesla Model S eladása a Model 3 érkezése ellenére sem esett össze, toronymagasan uralta az Egyesült Államokban a luxusszedánok piacát 2018-ban is.

A Tesla Model 3 érkezésekor sokan féltek attól, hogy a kedvezőbb áron megvásárolható új modell egyszerűen elszívja majd a nagyobb és drágább változat, a Tesla Model S vásárlóit. A 2018-as statisztikák, valamint a CleanTechnica által készítette várakozások alapján viszont kijelenthetjük, ezek a félelmek alaptalanok voltak. Az Egyesült Államokban ugyanis 29 660 Tesla Model S találhatott gazdára, amely durván 3 százalékos növekedést jelentett 2017-hez képest. Az igazsághoz persze az is hozzátartozik, hogy a Model 3 legolcsóbb, 35 ezer dolláros alapváltozata még nem volt kapható tavaly, a Teslának csupán 44 ezer dollárig sikerült letornáznia az indulóárát az új modelljének. Így viszont a konfigurálás során hamar megugrott a végső ár, hogyha valaki elkezdte felextrázni a járművet. Ennek eredményeként a Model 3 átlagos értékesítési ára 60 ezer dollár felett volt 2018 harmadik negyedévében.

Az értékesítési adat kapcsán el kell mondani azt is, hogy a Teslának ismét sikerült maga mögé utasítania az összes riválisát, így Amerika legnépszerűbb luxusszedánja egy teljesen elektromos meghajtású autó volt 2018-ban is. A Tesla fölénye ráadásul nagyon látványos, a második helyet megszerző Mercedes-Benz S-osztályból durván feleannyi fogyott, min a Model S-ből. Érdemes azt is elmondani, hogy a Tesla a tavalyi teljesítményével mintegy 37 százalékos részesedést tudhatott magáénak a luxusszedánok piacából az Egyesült Államokban.

Mindez továbbra is komoly fejfájást okozhat a riválisoknak, hiszen a luxusszedánok darabszáma, a Teslát kivéve, ugyan eltörpül egy-egy autógyártó összértékesítésén belül, ugyanakkor ezek a modellek képviselik a gyártástechnológia csúcsát és az általuk kínált megoldások erősítik leginkább az egyes márkák presztízsét. És ami mindezeknél is sokkal fontosabb, jellemzően ezeket a modelleket kínálják a legmagasabb áron az egyes gyártók és érnek el rajtuk jelentős profitmarzsot.

A nagy Teslát már sokan temették, erre mi történik Amerikában?

Forrás: https://www.portfolio.hu/vallalatok/a-nagy-teslat-mar-sokan-temettek-erre-mi-tortenik-amerikaban.4.311109.html


Az elektromos autós forradalomhoz előbb egy másfajta fejlesztés szükséges

A várakozások szerint az elektromos autók és a zöldnek tekintett energiaforrások térhódításának eredményeként 2050-re egész Európa „bezöldül” és kizárólag megújuló energiát használ majd. Nincs azonban annyi lítium a Földön, amennyiből ennyi akkumulátort le lehetne gyártani. Hogyan tovább?

A megújuló energia tárolására, a környezetbarát közlekedésre és a hétköznapi tárgyaink működtetésén túl a napenergia tárolására sem találtak még jobb megoldást, mint az akkumulátor. Jelenleg pedig a szinte minden készülékünkben megtalálható lítiumion típust használjuk a leginkább. Az ehhez szükséges lítium azonban igen korlátozottan található a Földön, ugyanis egy viszonylag ritkán fellelhető alkálifémről van szó – hívja fel a figyelmet a Qubit.

Sokan nagy – környezetvédelmi – jelentőséget tulajdonítanak az elektromos autóknak, ugyanakkor ezeket meg is kell hajtani, mégpedig tisztességes teljesítményű akkumulátorral, úgy, hogy azok ne robbanjanak fel. Michael Zimmermann, a bostoni Tuft Egyetem mérnökprofesszora szerint

könnyen lehet, hogy a jelenlegi fejlesztésekkel már el is értük e technika határait:

a fenti a feltételek teljesülnek ugyan, de az akkumulátorgyártáshoz továbbra is szükségünk van lítiumra és kobaltra, amelyek viszont nem tartanak örökké. Gleb Yushin, a Georgia Institute of Technology anyagkutatója szerint, ha nem lesz áttörés az akkumulátorok területén, nem lesz nagy elektromosautó-forradalom sem.

A különböző alapanyagok bányászata ráadásul emellett etikai és környezetvédelmi kérdéseket is felvet:

a világon felhasznált kobalt 60 százaléka származik a Kongói Demokratikus Köztársaságból, ahol éhbérért, embertelen körülmények között dolgoztatják a munkásokat, a fém ráadásul mérgező is. Komolyabb tartalékok vannak még belőle Ausztráliában, de a legnagyobb exportőre változatlanul a Kongói Demokratikus Köztársaság marad.

Az elektromos autók térnyerésével egyre valószínűbbnek tűnik, hogy a járművek java részét ezek fogják majd felváltani az utakon.

Ha minden jelenlegi járművet elektromosra cserélnénk, a Föld lítiumkészlete ötven éven belül mindenestül elfogyna. A kifogyó benzint így felcserélnénk egy másik kifogyóban lévő nyersanyagra,

tehát új típusú akkumulátorokra van szükség.

A meglévő technika finomhangolása már jelenleg is folyik, mindeközben az autógyártók és Zimmermann cége, az Ionic szilárdtest-akkumulátorok létrehozásán dolgoznak. Ezek a Wood Mackenzie tanácsadó cég véleménye szerint hiába forradalmasíthatják az elektromos autóipart, 2025-ig nem valószínű, hogy gyártásba kerülnének, még ha a gyárak úgy is gondolják, hogy 2030-ra már ezek kerülnek majd a legtöbb kocsiba.

Mindeközben folyamatosak a fejlesztések a lítiumionos akkuknál is: Elon Musk, a Tesla első embere például tavaly jelentette be, hogy

az elektromos autókat gyártó vállalata mindenestül elhagyja a kobaltot.

Úgy tűnik, hogy váltani muszáj, de nem egyszerű: Caspar Rawles, a Benchmark Mineral Intelligence elemzőcég szakértője szerint a közeljövőt, vagy legalábbis az elkövetkezendő tíz évet még mindenképpen az NCA, vagyis a lítium-nikkel-kobalt-alumínium-oxidos akkumulátorok használata fogja meghatározni (ilyet használ a Tesla is), abban viszont egyetért Zimmermannal, hogy a jövő a szilárdtest-akkumulátoroké.

Forrás: https://infostart.hu/gazdasag/2019/01/16/forradalmi-valtozasra-van-szukseg-az-akkumulatoriparban

A Teslával mentenék meg a New York-i metrót

A cső kicsit nagyobb, mint a Hyperloop esetében, de lehet, hogy a kihívás – New York város metrójának megmentése – még inkább megmozgatja Elon Musk fantáziáját. Az üzletembernek maga a kormányzó könyörög.

A New York City metrórendszere volt a világ egyik legjobbja, csak “az úgy 100 évvel ezelőtt volt, és a dolgok azóta jelentősen megváltoztak” – derült ki az NBC Chanel 4 anyagából. A rendszer ma egy feneketlen bendőjű pénznyelő, ami nem csak csökkenő utaslétszámmal, növekvő költségekkel, de elavult technológiával is működik. Ráadásul inkább a kormányzó, mint a város irányítása alatt áll, bár ez éppenséggel végül lehet, hogy mégis segíthet az eszkalálódó helyzeten. A New York-i kormányzó, Andrew Cuomo ugyanis segítségül hívta Elon Muskot.

A kormányzó pontos területet is megjelölt a Cleantechnica szerint: a metrórendszer a jelzőrendszerének korszerűsítéséhez várna a megoldást. A new yorki mertró jelzőrendszere “második világháborús emlék”, reménytelenül elavult. Cuomo úgy gondolja, hogy Musk csapata azzal, hogy az önvezető autóit közútra tervezi és építi, képesnek kell lennie arra is, hogy a kötött pályán mozgó vonatokat is kezelje. A metrónak nincs a (tömeg)közlekedésben alternatívája a kormányzó szerint, mégsem érti, hogy alakulhatott úgy, hogy nincs olyan technológia New Yorkban, amivel képesek lennének pontosan nyomon követni az ugyanazon a vonalon közlekedő metrókocsik helyzetét, ezáltal elősegíteni azt, hogy azok gyorsabban követhessék egymást. 

Mivel Musk innovációs projektjei több olyan problémát is sikeresen oldottak meg, aminél a kiindulási alaphoz elengedhetetlen volt a klasszikustól eltérő megközelítés, Cuomo szerint nem jelent problémát, hogy az üzletember még nem dolgozott metróval. Van elég terület tesztelni Coumo szerint, és Musk korábbi innovációs projektjei szerinte elég biztosítékot jelentenek arra, hogy “Mr. Tesla” megoldásokkal álljon elő.

A Hyperloop csővasút, a dél-ausztrál energiatároló rendszer építése, vagy legutóbb a Boring Company legutóbb beharangozott dobása (lásd a videót) okot ad némi bizakodásra.

Akkor is, ha Musk egyelőre nem reagált hivatalosan a kormányzói megkeresésre. Az viszont nem valószínű, hogy ha meg is teszi, megoldható-e ennyivel a metró minden problémája. A közlekedési cég évről-évre nagyobb veszteségekkel működik, így az is kérdés, az évi 1 milliárd dolláros mínusszal vegetáló new yorki metró megéli-e egyáltalán a következő éveket.

Forrás: https://www.napi.hu/nemzetkozi_vallalatok/musk-tesla-metro-innovacio-nbc-ny-new-york.676319.html

Elon Musk bemutatta a Csillaghajót

Most először valódi fotót is közzétett róla a Twitteren.

Twitteren, egy fotóval jelentette be Elon Musk, hogy a Csillaghajó készen áll az első tesztelésre. Ez még nem a végleges változat, de így is fontos előrelépés a SpaceX-vezér bolygóközi utazást lehetővé tévő projektjében – írta meg a hvg.hu.

2017 szeptemberében tette Musk a nagy bejelentést: bolygóközi utazást tervez. A Csillaghajóról már eddig is osztott meg néhány fantáziaképet, a fejlesztések után azonban most először valódi fotót is közzétett róla a Twitteren.

A Csillaghajó a Holdra, valamint a Marsa való utazást szolgálja majd, Musk tervei szerint pedig többször használatos lesz.

Forrás: https://www.szeretlekmagyarorszag.hu/lego-robotok-csaptak-ossze-egy-rangos-versenyen-budapesten/

A Tesla dobja a legolcsóbb nagy villanyautóit

Aki olcsó Model S-re vagy Model X-re vágyik, annak most nem árt sietnie a megrendelés leadásával.

Elon Musk, a Tesla vezére bejelentette, hogy hétfőtől már nem vesznek fel rendeléseket a legolcsóbb, alapfelszereltségű Model S és Model X típusokra. Vagyis aki ezen modellek 75 kWh kapacitású akkumulátorral szerelt változatára vágyik, annak még vasárnapig le kell adnia a rendelését.

A Tesla Model S 75D amerikai alapára 76 000 dollár (21,2 millió forint), ami a helyi kedvezmények levonását követően 66 750 dollárra (18,6 millió forint) mérséklődik. Hétfőtől már a 100D lesz a legolcsóbb Model S, melynek alapára 94 000 dollár (26,2 millió forint), kedvezményesen pedig 84 750 dollár (23,6 millió forint).

© Tesla

A Tesla Model X 75D 82 000 dolláros (22,8 millió forint), a kedvezmények levonását követően pedig 72 950 dolláros (20,3 millió forint) alapáron kapható. Ennek kivezetését követően a 100D lesz a legkedvezőbb árú hétszemélyes Tesla, mely 87 950 dollárba (24,5 millió forint), illetve kedvezményesen 72 950 dollárba (20,3 millió forint) kerül.

© Tesla

A Tesla abszolút legolcsóbb típusa az Európába márciusban megérkező Model 3, melynek hátsókerék-hajtású változata az USA-ban 44 000 dollár (12,3 millió forint) ellenében vezethető haza, mely ár kedvezményekkel együtt 35 950 dollár (10 millió forint).

© Tesla

Forrás: https://hvg.hu/cegauto/20190111_a_tesla_dobja_a_legolcsobb_villanyautoit

Elon Musk kijelentette, hogy a Teslák fékjei örökéletűek

A Telsa főnöke megint beütött egy szöget a hagyományos autózás és szervizelés koporsójába.

Egy Twitter-bejegyzésében egyszerűen közölte, hogy a Teslák fékbetétjeit egyáltalán nem kell cserélni az autó élettartama során. Mindezt egy felhasználó számára tette egyértelművé, aki csodálkozott, hogy nem kell cserélni ezeket.

A Musk leírta, hogy az autóik a lassítások legnagyobb hányadát meg tudják oldani az elektromotoron keresztül, vagyis ezt az energiát fel tudják használni az akkumulátor töltésére. Magyarán a hagyományos üzemi – hidraulikus – fékek nem is használódnak, nem kopnak. (Vélhetően erre vannak már kellő szerviztapasztalataik, hogy kijelentsen ilyet.)

Egyébként, mint a Tesla felhasználói könyvében szerepel, ha mégis elkopna, a fékbetéteken van elhasználódásjelző, amely, ha eléri a féknyerget, olyan hangot ad, amit nem lehet nem észrevenni.

Jalopnik ennek kapcsán egy Jaguar-szervizt is megkeresett, amelynek szintén van már elektromos autója az I-Pace néven. Ők azt mondták, kell cserélni időközönként a fékbetéteket. Természetesen mindez leginkább “láb kérdése”, vagyis, ha valaki nagyon gyötri az autóját, akkor cserélni kell a fékbetéteket.

Egy-két érdekessége, azért van az elektromos autóknál a fékezésnél keletkező energia felhasználásának. Lényeges, például, hogy az akku 80 százalék alatt kell legyen feltöltöttségben, hogy teljes egészében hasznosulhasson a fékezés közben nyerhető energia. (Az elektromos autók aksijainak jellemző tulajdonsága, hogy 80 százalékig lehet őket gyorsan tölteni, utána már lassú töltés jön a cellák védelmében, nehogy túlterhelődjenek.)

Egy elektromos autó számára persze az ideális helyzet az, ha a lehető legtöbb energiát hasznosítja újra egy fékezési manőverből, amely egyben, mint látható, akár életre szólóan is megspórolja a fékbetétcserét.

Annyit azért hozzá lehet tenni, hogy Musk nyilván leegyszerűsítette a kérdést a fékezésből eredő kopásra. De a 10-20 éves élettartam alatt nyilván nem csak fékhatás, hanem korrózió, jegesedés vagy más olyan nem kívánt hatás is éri a fékbetéteket, ami üzemszerűnek tekinthető, és emiatt szintén igényelheti az elhasználódás miatti cserét.

Forrás: https://hvg.hu/cegauto/20190110_fekbetet_elon_musk_elektromos_auto