2781 km villanyautóval egy nap alatt

Sokan gondolják úgy, hogy az elektromos autók nem alkalmasak a hosszabb utak megtételére és a technika mostani szintjét a jövőre is kiterjesztve hirdetik, hogy a jövőben sem lesznek alkalmasak.

A régebbi technológiát használó autókat elnézve akár el is hihetnénk ezeket az állításokat. De szerencsére akad olyan elektromos jármű, amely már ma is képes rácáfolni ezekre a tévhitekre. Az egyik legismertebb közülük a Tesla Model 3, amivel Bjørn Nyland döntött meg egy igen komoly rekordot a napokban.

Az ismert vlogger és segítői egy sebességkorlátozás nélküli német autópálya szakaszon oda-vissza haladva vezettek egy Tesla Model 3 Long Range AWD modellt kereken 24 órán keresztül, ami alatt összesen 2781 km-t tettek meg. Ez pont 137 km-rel több, mint a korábbi, Tesla Model S-sel felállított 2644 km-es rekord. Viszonyításképp a Budapest London távolság kevesebb mint 1800 km. De még a Budapest Brüsszel Budapest (tehát oda-vissza út) is csak 2711 km.

24 órás kihívás

A tipikus villanyautós hatótávtesztekkel ellentétben, ahol általában az egy töltéssel elérhető maximális hatótáv elérése a cél, itt a lehető legnagyobb átlagsebességre kellett törekedni, hogy a megadott idő alatt a lehető legnagyobb távot tehessék meg. A töltés során elvesztett idő kompenzálásához az autópályán 170 km feletti sebességre volt szükség, amit a forgalomhoz igazodva igyekeztek tartani.

Mivel a Tesla Superchargerek 250 kW-os teljesítményt tudó 3. verziója Európába még nem érkezett meg, a csapat az Ionity hálózat (amely egyébként az egyik szponzora is volt a rekorddöntésnek) egyik töltőjénél állította fel a főhadiszállását. Innen indultak és ide érkeztek vissza minden egyes etap után a Model 3-mal. Itt 9-ről 64%-ig töltöttek, hogy egységnyi idő alatt a lehető legnagyobb energiamennyiséget tudják az akkumulátorba tölteni. Az Ionity töltő 180 kW fölötti teljesítménnyel is képes volt tölteni a Model 3-at. A 24 óra végére az átlagsebesség töltés idejét is beleszámolva 115 km/h-ra jött ki, ami ilyen távon bármilyen autóval bámulatos teljesítmény lenne.

Bár a dízeleket hajtók többsége általában csak a tankolásokhoz szükséges 5-10 percekre áll meg egy 2500-3000 km-es távon (legalábbis a hozzászólásokból ez derül ki), a villanyautósok a töltés miatti pihenők ellenére is egymást váltották a volánnál. A teszt egyébként tökéletesen rávilágít arra, hogy a hosszú távú utazás kulcsa nem elsősorban a rekord méretű akkumulátor, hanem a gyors tölthetőség. Minél gyorsabban tölthető egy akkumulátor, annál nagyobb tempót lehet választani az autópályán, hiszen a nagyobb sebességgel összességében többet nyer az ember, mint amennyit a nagyobb sebességgel elhasznált energia pótlása igényel.

A másik fontos tanulság, hogy a hosszabb utak tempós megtételéhez rendkívül nagy szükség van az akkumulátor megfelelő hűtésére. A Tesla sokat fejlesztett az akkuhűtésen, ami a Model S egyik gyenge pontja volt. Úgy tűnik, hogy a néhány hete már Magyarországon is lízingelhető Tesla Model 3 az ilyen extrém kiképzést is zokszó nélkül tűri.

Forrás: https://villanyautosok.hu/2019/07/07/2781-km-villanyautoval-egy-nap-alatt/

Hogyan lett a Tesla Model 3 a világ legbiztonságosabb autója?

Az alábbi videóban The Tech of Tech youtube csatornája bemutatja, hogy minek köszönhető a Tesla Model 3 különösen kiemelkedő biztonsága.


A hátsó szélvédő majdnem az első ülésekig tart. Forrás: Reddit/StapleGun

Például az üvegtetőről azt hinnénk, kevésbé biztonságos, mint a legtöbb autó acélból készült teteje, azonban míg a súlycsökkentés érdekében egyre vékonyabb acél lemez alig véd bármilyen hatástól. A biztonsági üveg két összeragasztott rétege, ha nem is golyóálló, de a legtöbb külső hatástól sokkal hatékonyabban véd, mint az acéllemez, ráadásul szintén az üvegtető miatt lényegesen masszívabb az autó tetőszerkezete, mint a legtöbb autóban.

Hasonlóképp azt hinnénk, hogy a hagyományos autók elejében lévő motor növeli a biztonságot, valójában ez sem igaz, a nagyméretű motor inkább extra sérüléseket eredményez, szemben a Tesla első csomagterét körülölelő biztonsági merevítésekkel, melyek frontális ütközéskor jóval hatékonyabban nyelik el az ütközés energiáját, a kisméretű első villanymotor pedig egyszerűen az akkumulátorok alá csúszik.

Az autó aljában elhelyezett nagy méretű és nehéz akkumulátor nem csak a jármű vezetése közben fejti ki jótékony hatását, de az alacsony tömegközéppontnak köszönhetően jóval kisebb a Tesla Model 3 felborulásának esélye, ez persze nem csak a Tesla, hanem a legtöbb elektromos autó számára előnyt jelent. Szintén az akkumulátor miatt nagyobb a tömege az elektromos autóknak, azt pedig már általános iskolai fizika órán bemutatják, hogy mi történik, ha egy könnyű és egy nehéz golyó összeütközik.


A Tesla Model 3 karosszéria szerkezete (forrás: The Tesla Show on Twitter)

Amikor az Autopilot hibát vét, azonnal tele van vele a sajtó, bárhol és bármikor történik egy baleset, miközben működött az Autopilot, rögtön világszerte megjelenik a hír. Ezzel szemben a Tesla által gyűjtött adatok azt mutatják, hogy amikor az Autopilot működik, 2,7 millió mérföldenként történik baleset, szemben az amerikai átlaggal, mely szerint sajnos 436 000 mérföldenként balesetet szenved egy autós. Ez persze természetes, a Teslákba beépített kamerák és egyéb érzékelők folyamatosan figyelnek, így ha a rendszer mai tudása nem is tud minden helyzetben annyira ésszerű döntést hozni, mint egy ember, mellette szól, hogy a figyelme nem lankad, nem álmosodik el, mindig az útra összpontosít, bármilyen érdekes látványosság is legyen az út mellett.

A régebbi Tesla modelleknél előfordultak tűzesetek az akkumulátor kigyulladása miatt. Ezek az esetek jóval ritkábbak ugyan, mint a hagyományos autók tűzesetei, azonban olyan komoly médiaérdeklődés követte ezeket, hogy érthető módon a Tesla kiemelt fontossággal kezelte az ilyenek megelőzését. A Model 3 akkumulátorában számos új fejlesztést vezettek be, amely megakadályozza, hogy egyetlen cella túlmelegedése esetén a teljes akkumulátor csomag lángra kapjon. Ilyen például a cellák csatlakozásához használt anyag kiválasztása: lényegesen alacsonyabb olvadásponttal rendelkező anyagot választottak, így még a tűz kialakulása esetén megolvadnak az összekötő elemek, így leválasztva egymástól az egyes cellákat (gyakorlatilag úgy működik, mint egy zárlatos áramkörben az olvadó biztosíték). Ezen kívül az akkumulátor celláit elválasztják egymástól a hűtőbordák és a cellánként elhelyezett szellőzőnyílások, melyeken távozik az egyes cellákban kialakult túlnyomás, melyek szintén megakadályozzák egy esetleges tűz továbbterjedését.

Forrás: https://villanyautosok.hu/2019/06/26/hogyan-lett-a-tesla-model-3-a-vilag-legbiztonsagosabb-autoja/

Musk: Megyünk Kelet-Európába!

A legtöbb kelet-európai országban még nincs hivatalos Tesla képviselet, sem szerviz, és a Supercharger hálózat is erősen foghíjas. Így a Tesla tulajdonosok kerülőutakra kényszerülnek, ha új Teslát szeretnének vásárolni, ami nem csak nehézkesebb, de a helyi támogatások egy részéről is kénytelen lemondani. Például Magyarországon sem kaphatjuk meg egyelőre a 1,5 milliós állami támogatást magyarországi Tesla képviselet hiányában. Kelet felé utazva töltéskor is kénytelenek megelégedni a Teslások a Superchargereknél lényegesen kisebb teljesítményű, más szolgáltatók által telepített CHAdeMO vagy CCS töltőkkel, esetleg a még lassúbb AC töltést használni.


Superchargerek Európában | Forrás: tesla.com

Eddig a Teslának nem igazán jutott kapacitása a kevésbé fontos piacokra, de már látszik a fény az alagút végén, például megjelent a Magyarországra tervezett 3. Supercharger és a budapesti Tesla képviselet is a Tesla térképén, most pedig Elon Musk Twitteren válaszolt igaz meglehetősen tömören, de egyértelműen az ukrán Teslások kérésére:

Forrás: https://villanyautosok.hu/2019/06/27/musk-megyunk-kelet-europaba/

Az idén jön a felújított Tesla Model S?

Miközben az újabb típusok fejlesztése is zajlik, amilyen a Model Y vagy az új Roadster, a CNBC értesülései szerint a Teslánál a Model S megújítása is közel áll a megvalósuláshoz, az őszre várható.

A Model S már hét éve van a piacon, és utoljára 2016-ban kapott komolyabb felújítást, bár azóta is jönnek-mennek a különböző változatok. A legújabb hírek szerint az idei felújítás elsősorban a belső tér kialakításában hoz majd újdonságot. Állítólag a Model 3-éhoz hasonló fekvő formátumú, lebegő központi kijelző kerül bele, ami talán kevésbé elegáns, de jobban használható a jelenlegi, középkonzolba integrált változatnál. Emellett egy hatékonyabb, jobb akkumulátorról is hallani, amely az EPA szabványú mérés szerint is 400 mérföld, azaz 644 km fölé emelné az egy töltéssel megtehető távolságot, úgy 50 km-rel javítva a típussal elérhető legnagyobb hatótávot.

Bár a Tesla valódi autógyártó karrierje a Model S-szel kezdődött, mostanra a Model 3 lett a cég legnagyobb példányszámban eladott típusa, a Model S-re pedig a csúcsmodell szerepe hárul. Ennek megfelelően az olcsóbb változatok mára teljesen eltűntek, az alapkivitel ára is 79 200 dollár, azaz bő 23 millió forint Észak-Amerikában. Egyelőre nem tudni, hogy ez a típus még meddig maradhat piacon, de egy komolyabb felújítás simán meghosszabbíthatja a pályafutását 2-3 évvel.

Forrás: https://totalcar.hu/magazin/hirek/2019/05/30/az_iden_jon_a_felujitott_tesla_model_s/

Másfél millióval olcsóbb lehet a Teslád – Budapestre jön az amerikai cég!

Már régóta rebesgetik, de meg kell vallani sokkal korábbra vártuk, aztán jött egy lízing cég, amelyik eladta az egész magyar sajtónak, hogy ők a magyar Tesla, de persze ez is vaklárma volt. Teslát persze máshogy is lehet venni idehaza, de hamarosan a szervizelés is megoldott lehet itthon, hiszen hivatalosan is felkerült a kaliforniai gyártó holnapjára a tervezett magyarországi telephely.

Superchargerek, szerviz, kereskedés?

A Tesla jelenleg 2 Superchargerrel van jelen Magyarországon – az M1-es és az M7-es mellett, Győrnél és Sormáson is 4-4 töltőoszlop várja a Model S, Model X és Model 3 tulajdonosokat. Igen, a Model 3 tulajokat is, ugyanis az összes hazai oszlop megkapta a második CCS töltőfejet is, így akár 150 kW-tal „tankolható” a kis Tesla is. Ráadásul most már azt is tudjuk, jön a harmadik Supercharger az M5-ös mellé.

Eddig azonban nem volt Tesla szerviz hazánkban, így ha valakinek problémája akadt az autóval Bécsig vagy Grazig kellett elvinnie – rosszabb esetben trélerrel. Ez érthetően sokakat eltántorított a Tesla vásárlástól.

Ráadásul, mivel az amerikai gyártó jelenleg nincs hivatalos leányvállalattal jelen a hazai piacon, így az autóik nem jogosultak a másfél milliós állami támogatásra sem. Még.

A jelenlegi hír alapja a Tesla.com-on található térkép, amely most már szürke grafikával és „coming soon” felirattal jelöli a budapesti szervizt. Hogy ez pontosan mikor nyílik, arról egyelőre nincs információnk, ahogy arról sem, hogy ez egy üzlet megnyitását is jelenti-e. Ez utóbbi azonban valószínűsíthető, hiszen a szerviz mellé berakni 2 értékesítő kollégát és 2-3 demo autót már igazán minimális beruházás. Mégiscsak egy európai uniós fővárosról van szó, nem ártana végre helyben kiszolgálni az ügyfeleket.

Ennek egyébként a vidéki Tesla tulajdonosok is örülhetnek. Nem csak azért, mert Pest mégiscsak közelebb van, mint a sógorék, de a kaliforniai cég egyre nagyobb hangsúlyt fektet a mobil szerviz folttájára, amikor is kis furgonnal jön házhoz a szerelő. Ha Budapestre is raknak 1-2 ilyen autót, akkor egy debreceni Teslásnak akár a saját garázsában vagy parkolójában is meg tudják oldani a problémák többségét.

Megéri várni?

Ha belátható időn belül autóban szeretne ülni az ember, akkor semmiképp sem, hiszen nem lehet tudni, hogy mikor nyílik az üzlet, és az ott megrendelt autókat mikor szállítják ki. De ha megnyílik a Tesla Budapest, akkor az ott eladott 20 millió forint alatti vételárú autók (Model 3 és később Model Y) szinte biztosan jogosultak lesznek a 1,5 milliós állami támogatásra.

Forrás: https://villanyautosok.hu/2019/06/14/masfel-millioval-olcsobb-lehet-a-teslad-budapestre-jon-az-amerikai-ceg/

Így néz ki egy 724 ezer kilométert futott Tesla Model S

Végre egy őszinte, objektív tulajdonosi vélemény egy sokat futott elektromos autóról. Ezt a Teslát nem kímélték.

Az akkumulátoros autók korának hajnalán csak legendák szóltak a villanyautók hosszú távú viselkedéséről. A szakértők feltételeztek ezt-azt, az akkupakk tartósságáról volt vélemény pro és kontra, de az igazi tapasztalatokat csak a való élet adhatta meg.

Egy ilyen tapasztalat videóban történő megosztására pedig egészen 2019-ig kellett várni, amikor a Tesloop Youtube csatornánál voltak olyan jó fejek és elárulták, mire és mennyit költöttek egy Tesla Model S-nél, ami 724 ezer kilométert futott 2015 óta.

Ez a futásteljesítmény bármilyen hajtásláncot próbára tesz, az autó 27 ezer kilométert tett meg havonta, napi szinten töltötték a Tesla Supercharger nevű gyorstöltő hálózatán, tehát ennél extrémebb felhasználást még laborban sem lehetne produkálni. Ráadásul bérautóról van szó, tehát a tulajdonosi törődés is elmaradt, magyarul ennek a Teslának mindenki kinyomta a szemét.

Három nagy szervizesemény történt 2015 óta:

  • 36 000 kilométernél az első villanymotor modult kellett cserélni, ezt garanciálisan végezte el a Tesla
  • 312 000 kilométernél jött az első akkucsere, ami szintén nulla dolláros művelet volt
  • 512 000 kilométernél pedig jött a harmadik akkupakk, ami praktikusan már a nagyobb 90 kWh-s csomag volt, szintén garanciálisan (A Tesla nyolc év garanciát ad a fő alkatrészekre, kilométerkorlát nélkül)
Tanulságos a hatótáv csökkenése ilyen intenzív használat esetén. A második akkumulátor érdekes mód sokkal gyorsabban vesztett kapacitásából, mint az első, vagy a harmadik 90 kWh-s.

A bérlők által okozott apróbb károkkal, a kötelező szervizekkel, abroncsokkal, fékbetétekkel, mindennel együtt 27 604 dollárt költöttek az autóra, vagyis 7,8 millió forintba került ez a brutális használat.

A belső némileg kopott, a kesztyűtartó ajtaja lötyög, az Autopilot vezetéssegéd érzékelői néhányszor kiestek a lökhárítóból, de ezeken felül nem volt említhető hiba a 724 ezer kilométer során.

A felhasznált elektronok pedig ingyen voltak, hiszen ez a 2015-ös Tesla Model S 90D még az ingyenes Supercharger töltés idején került forgalomba.

Forrás: https://www.vezess.hu/vezetunk/2019/06/07/igy-nez-ki-egy-724-ezer-kilometert-futott-tesla-model-s//

Visszatér a ’70-es évek, mindenki maga szerelheti a Tesláját

Kiadta a kaliforniai autógyártó az „Így csináld” zsebkönyvek mai megfelelőjét.

A Tesla megjelentette az új „Do It Yourself” karbantartási útmutatóját, most a Model 3-hoz, amelyek segítik a tulajdonosokat, hogy ne kelljen minden miatt egy szervizközpontba menniük.

Ha innen nézzük, igazából a Tesla csak visszatér oda, ahonnan az egész indult, amikor a 70-es, 80-as években egy izzót vagy légszűrőt, pollenszűrőt még minden autós ki tudott cserélni maga a kocsiján. Akkoriban mindenkinek megvolt az autójához az „Így csináld” felhasználói kiskönyve. Bár az is igaz, hogy eléggé más feladatok vannak manapság egy Tesla ugyanilyen útmutatójában, mint mondjuk egy Skoda 120-aséban voltak.

A Tesla tavaly kiadta az autói alkatrész-katalógusát, amelyből bárki rendelhet pótalkatrészt. Most egy sor új utasítást is készítettek ezek beépítéséhez, cseréjéhez. Mivel elvileg a Tesla eleve kevésbé karbantartásigényes, mint egy hagyományos autó, az alkatrészek száma is jelentősen kevesebb, kisebb ilyen munkákra tényleg simán lehet vállalkozni, ha valakinek van hozzá affinitása. Ilyeneket lehet saját magunknak megcsinálni, ezek közül néhány elég triviálisnak tűnik:

  • Az érintőképernyő teljes újraindítása
  • A HomeLink® programozása
  • Kulcsok hozzáadása és eltávolítása
  • A telefon töltőkábelének telepítése
  • Az első rendszámtábla tartójának telepítése
  • A kabinszűrők cseréje
  • A gumiabroncs-nyomás ellenőrzése és beállítása
  • Az ablaktörlő lapátok cseréje
  • A Windows kalibrálása
  • Aero burkolatok cseréje

A Tesla lépésenkénti utasításokat adott ki, amelyek például magukban foglalják néhány panel és csavar eltávolítását egy gif-es segédlettel:

via GIPHY

A Tesla végül is megint saját útját járja, amikor a tulajdonosokat veszi rá arra, hogy a saját autóikat gondozzák. Ugyanakkor a legnagyobb probléma még mindig az, hogy egy-egy Tesla-alkatrészhez egyelőre nagyon körülményes hozzájutni – írja az Electrek oldal.

Nyilván azt is fontos kiemelni, hogy nem a 400 voltos hálózat bütykölését szeretné az emberek kezébe adni a Tesla, de régen sem otthon újította fel a legtöbb ember a kocsija vezérműtengelyét.

Forrás:
https://hvg.hu/cegauto/20190521_tesla_szereles_karbantartas_elon_musk

Csak a magyaroknak van diplomata-Teslája az USA-ban

Az elektromos autók gyártójának hazájában csak mi, magyarok veszünk Teslát az ott dolgozó hivatalnokainknak?

Az amerikai Quartz magazin írt adatcikket arról, hogy milyen autókkal járnak az USA-ban dolgozó külföldi diplomaták. Megkapták a hivatalos adatbázist, amelyben benne van 2014 májusától 2018 augusztusáig az összes nyilvántartásba vett ilyen jármű. Mindez 174 ország 2320 autója, ezek járhatnak az USA-ban kék és piros követségi rendszámmal. Az adatokat ott is elég “újságíróbarát” módon, egy 146 oldalas nyomtatott táblázatban kapták meg, mint írták, amit digitalizáltak.

A legérdekesebb adat számunkra persze a magyaroké, ami igazán meglepő is. Alapvetően már azzal, hogy 38 százaléka a járműparkunknak prémiumkategóriás autó, eleve kicsit kimagaslunk az átlagból. Azon talán senki nem lepődik meg, hogy a listát Kuvait vezeti 75 százalékkal, tobzódnak a csúcskategóriás Mercedesekben, és egyébként is jellemzően arab államok vannak elöl ebben az összevetésben.

A 38 százalékos prémiumautó-jelenlét a magyar lista esetében a lengyel, török, indiai, szaúdi, thaiföldi diplomaták utáni helyre elég, de például az oroszok vagy a franciák arányaiban sokkal kevesebb prémiumautót használnak nálunk. (Igaz, hogy mekkora egy ilyen flotta, arra csak az első 10 helyezettet szerepeltetik, amelyben Mexikó vezet 74 autóval.)

Hogy valami konkrét képet is kapjunk mik a „high-end” autók, a kuvaitiak tíz Mercedes-Benz S-osztályt regisztráltak – átlag 90 ezer dollár értékben – de ilyen az Audi, Bentley, BMW, Cadillac, Genesis, Hummer, Infiniti, Jaguar, Land Rover, Lexus, Lincoln, Maybach, és a Tesla is.

És itt van talán a még meglepőbb adat a magyarokkal kapcsolatban, ugyanis nagyon úgy tűnik, egyedül nekünk van a világon diplomata-Teslánk az USA-ban. Egyet Washingtonban, és egyet New Yorkban használ a konzulátus. Ez annyira szokatlan, hogy rá is kérdezünk a követségeknél, mikor és miért döntöttek mellettük, mennyiért szerezték be ezeket az autókat, és esetleg milyen támogatások voltak rájuk. Valamint arra, hogy pontosan kik használják a két Teslát. És hogy a magyar kontingensnek hány darab diplomataautója van összesen az USA-ban. Arról, hogy mennyibe kerül egy Tesla, itt olvashat annak kapcsán, hogy éppen pénteken adták át az első “félig-meddig hivatalos” Tesla-kereskedői pontot Magyarországon.

A listán szereplő regisztrált autók több mint 60 százaléka egyébként Toyota, Ford, Nissan és Honda. A legnépszerűbb modell a Toyota Sienna, ami egy nagy, 7 személyes, praktikus családi egyterű. Érdekesség még, hogy összesen 9 darab hibrid jármű van regisztrálva diplomatarendszámmal.

Forrás:
https://hvg.hu/cegauto/20190425_tesla_diplomata_usa_elektromos