Tesla Élményvezetés

Tesla 10 millió alatt: 3 év múlva jön a 25 ezer dolláros autó

A Tesla akkumulátor napján láthatólag igyekeztek nagyon vigyázni arra, hogy ne tegyenek kárt a cég jelenlegi eladásaiban egy jövőbeni jobb, olcsóbb autó bejelentésével. Így az egyedüli kézzelfogható termék, a Plaid Model S, vastagon a mostani kínálat fölé lett belőve. Sőt, az is majd csak 1 év múlva érkezik. Bár a prezentáció nagy része arról szólt, hogyan kívánja minden eddiginél olcsóbbá tenni a cég az akkugyártást és ezáltal villanyautóit, arról nem volt szó csökkenhet-e emiatt a Model 3 vagy Y ára.

Kaptunk viszont egy kis teasert egy minden eddiginél olcsóbb Tesláról.

3 év múlva

Musk szerint nagyjából 3 év múlva kezdhetik el gyártani a Tesla a Model 3-nál kisebb és olcsóbb autóját. A cég vezetője nem először beszél erről a modellről de egyelőre nem sok mindent lehetett tudni róla.

Most annyival lettünk okosabbak, hogy az egyik dia tanúsága szerint az autó lítium-vasfoszfát akkumulátorral érkezhe. Ez a Tesla új stratégiájában az olcsóbb, kisebb hatótávú autókba kerülhet majd. Egyesek azt vélték kiolvasni a prezentációból, hogy az egyelőre név nélküli típus akár 300 mérföldes azaz 500 kilométeres hatótávval is rendelkezhet majd. Ez abból a szempontból logikus lenne, hogy Musk nemrég azt mondta szerinte ez lesz a jövőben az elfogadható minimum. Ez a kocsi pedig 3 év múlva érkezik majd, amikorra is 50 százalékkal tudják növelni a hatótávot az új 4680-as akkucellával.

Egyelőre ami biztos, hogy az autó tervezett induló ára nettó 25 ezer dollár lesz majd és hogy Európában is gyártják majd. Így a magas magyar ÁFA mellett is lehet rá esély, hogy 10 millió forint alatt maradjon az ár. Hiszen ezen az autón már nem lesz EU vám és amerikai szállítási költség sem.

Musk természetesen azt is hozzátette, hogy az autó képes lesz a teljes önvezetésre. De ezért a funkcióért valószínűleg külön kell még majd fizetni.

Forrás: villanyautosok.hu