Városi legendák nyomában – Az igazság arról, hogyan zuhan a használt Teslák ára

Sokszor hallottuk korábban, hogy azért sem érdemes új elektromos autó vásárlásában gondolkodni, mert ez a technológia még kiforratlan és könnyen lehet, hogy az energia tárolására használt akkumulátor néhány éven belül tönkremegy. Ennek a meghatározó alkatrésznek a cseréje pedig hatalmas költséget jelent, így egy használt elektromos autó sokat veszíthet újkori árából. Nos, ezt a városi legendát az Autolist.com legfrissebb tanulmánya megdöntötte, legalábbis ami a használt Teslákat illeti. Kiderült ugyanis, hogy a Tesla Model S és Model X sokkal jobban tartja az árát, mint a belsőégésű motorral szerelt riválisaik.

A Teslák tartják a legjobban az árukat

Annak ellenére, hogy a kedvezőbb áron megvásárolható Tesla Model 3 megjelent a piacon és a rivális gyártók sorra mutatják be tisztán elektromos meghajtású modelljeiket, a használt Tesla Model S-ek és Model X-ek kitartóan tartják árukat a használtautó piacon – írja az Autolist.com legfrissebb tanulmányában.

A tanulmányban az Autolisten szereplő mintegy 1,2 millió darab luxusszedánt vizsgálták, amelyből 35 442 darab volt Tesla Model S. A készítők az újkori listaárat, a használtpiaci átlagárat és a futásteljesítményt vették figyelembe és azt találták,

hogy a Tesla szedánja tartotta legjobban az árát, 50 ezer mérföld (durván 80 ezer kilométer) megtétele után csupán átlagosan 27 százalékkal ért kevesebbet, mint az újkori listaára.

A rivális gyártók modelljei közül a Mercedes S-osztály következett a sorban, amely átlagosan 33 százalékot veszített az értékéből, majd a Porsche Pananamera és a Lexus LS 460 következett. A legnagyobb árvesztést a Jaguar XJ szenvedte el, amely 50 ezer mérföldes futásteljesítménnyel átlagosan 45 százalékkal ért kevesebbet újkori áránál.

Városi legendák nyomában - Az igazság arról, hogyan zuhan a használt Teslák ára

A Tesla Model X és SUV riválisai között még jelentősebb volt a különbség az Autolist tanulmánya szerint, amelyben összesen 1,68 millió járművet vizsgáltak. Egy 50 ezer mérföldet futott Tesla Model X ugyanis átlagosan 23 százalékkal ért kevesebbet újkori listaáránál, míg a sorban második Lincoln Navigator esetében ez az érték 34 százalék volt. A szegmensen belül, ahol olyan konkurens modellek is szerepeltek, mint az Audi Q7-es, a Mercedes GL, vagy éppen a Range Rover, a legnagyobb értékvesztést a BMW X5-ös szenvedte el, ennek átlagos mértéke 37 százalék volt.

Nagyon nehéz időszakon van túl a Tesla

Az Autolist tanulmányában kitért arra is, hogy nagyon nehéz időszakon van túl a Tesla, a gyártás pokla után a kiszállítás poklát járta meg az amerikai elektromosautó-gyártó. Vezére, Elon Musk pedig egy meggondolatlan Twitter-üzenete miatt egyezségre kényszerült a tengerentúli tőzsdefelügyelettel, amelynek eredményeként büntetést kellett fizetnie és le kellett mondania elnöki tisztségéről.

Mindezek ellenére a Model 3 gyártását sikerült érdemben felpörgetnie a Teslának és az árazási stratégiájának (a legolcsóbb alapverziót nem lehet még kapni) köszönhetően a várakozásokat meghaladó bruttó marzsot is realizált járművein a harmadik negyedévben, amelyet döntően a fentieknek köszönhetően már nyereséggel tudott zárni.

Forrás: https://www.portfolio.hu/vallalatok/cegauto/varosi-legendak-nyomaban-az-igazsag-arrol-hogyan-zuhan-a-hasznalt-teslak-ara.4.307753.html