Itt a 450 kW-os villanyautótöltés, ami olyan gyors, hogy hűteni kell a kábeleket

Az új technológia révén az arra alkalmas elektromos autók akár néhány perc alatt is igen komoly töltést vehetnek fel.

Nemrég írtunk arról, hogy az ABB legújabb Terra HP töltői révén adott esetben akár 350 kW teljesítménnyel, 800 V-os feszültség mellett is tölthetők a rendszerrel kompatibilis villanyautók. Most pedig a Siemens demózott egy még ennél is nagyobb teljesítményű, még gyorsabb elektromosautó-töltési megoldást.

Az újfajta töltő Jettingen-Scheppachban található, a német A8-as autópályán Augsburg és Ulm között. A töltőrendszer maximális teljesítménye 450 kW, a legnagyobb feszültség pedig 920 V. Mivel egyelőre még egyetlen kereskedelmi forgalomban kapható személyautó sem tölthető ilyen paraméterek mellett, a Siemens két prototípussal demózta a töltési sebességet.

A demó során egy jelentősen módosított Porsche Panamerát és egy BMW i3 prototípust használtak a cég munkatársai. A Porschéban lévő 90 kWh kapacitású akkumulátorba 3 perc alatt annyi töltést pumpáltak, ami több mint 100 kilométeres hatótávolságot biztosít, a kis BMW 57 kWh-s telepét pedig 15 perc alatt 10-ről 80 százalékosra töltötték.

© FastCharge

A CCS Type 2 szabványú töltőállomás standard kábelekkel és csatlakozókkal maximum 175 kW teljesítménnyel használható, a 450 kW-os csúcsteljesítmény csak a legújabb folyadékhűtéses Phoenix Contact kábelekkel érhető el.

Ígéretek szerint a jövő évben érkeznek az első olyan kocsik, melyek már támogatni fogják a 150 kW-os töltést, a 350 kW-tal tölthető modellek megjelenésére pedig várhatóan 2020 magasságában kerül majd sor. Addig pedig be kell érnünk a maximum 50 kW-os villámtöltéssel, ami viszont legalább már hazánkban is használható, bár egyelőre még nem túl sok helyen.

Forrás: https://hvg.hu/cegauto/20181214_itt_a_450_kwos_villanyauto_toltes_ami_olyan_gyors_hogy_huteni_kell_a_kabeleket