Jövőre már termel a Tesla kínai gyára

A Tesla első kínai gyárában már 2019 második felében beindul a részleges termelés – közölte Sanghaj polgármesterét idézve több kínai internetes portál csütörtökön.

bgd

A Tesla júliusban állapodott meg a sanghaji hatóságokkal arról, hogy ott építi fel első elektromos autókat gyártó üzemét az Egyesült Államokon kívül. A beruházás értéke mintegy kétmilliárd dollár, az üzemben évi 500 ezer autót gyártanak majd, ezek java valószínű a vállalat kisautója, a Model 3 lesz majd.

Bár egy ideje már szó volt a kínai gyárnyitásról, az amerikai-kínai kereskedelmi viszály elmérgesedése kényszerítette ki a döntést a Teslánál. A kínai kormánynak az a döntése, hogy 25 százalékról 40 százalékra emelte az amerikai autók vámtételét (ezt úgy tűnik, visszavonják majd) – válaszul a washingtoni kormány vámemelésére -, ugyanis éppen a Teslát érintette a legérzékenyebben, tekintettel arra, hogy nem rendelkezik helyi gyártással és nem folytat együttműködést helyi partnerrel sem, az ország autópiaca pedig óriási.

Ezen a helyzeten változtat a sanghaji üzem. Azért esett épp Sanghajra a Tesla választása, mert Kínába itt a legtöbb elektromos autó, a múlt év végén 165 ezer ilyen járművet tartottak nyilván. Kínában rohamosan növekszik a teljesen elektromos, valamint a hálózatról is tölthető (plug-in) hibrid, összefoglaló nevükön “új energia járművek” (new-energy vehicles, NEV) értékesítése még az egyébként lassuló autópiaci forgalom közepette is. A NEV-értékesítés az idei első tíz hónapban 76 százalékkal, 860 ezerre nőtt.

Forrás: https://totalcar.hu/magazin/hirek/2018/12/07/jovore_mar_termel_a_tesla_kinai_gyara/