Tesla Élményvezetés

Történelmi sikert ért el a Tesla – Masszívan nyereségesen gyárt elektromos autókat

Amikor a Tesla váratlanul bejelentette, hogy a tervezettnél egy héttel korábban közzéteszi harmadik negyedéves beszámolóját, sokan a vártnál kedvezőbb számokat sejtettek a dolog mögött. Akkora meglepetésre viszont aligha számított bárki, mint amilyennel Elon Musk és csapata előrukkolt az amerikai tőzsdék zárását követően. Kiderült ugyanis, hogy szerény veszteség helyett a Tesla masszív nyereséget ért el, döntően elektromos autók gyártásával és értékesítésével. Ez a bravúr még soha nem sikerült senkinek az iparágban. Ráadásul a jelek szerint aligha lesz szüksége a Teslának a sokak által emlegetett tőkeemelésre. Nem csoda tehát, hogy a befektetők valósággal rávetették magukat a vállalat részvényeire, amelyek több mint 10 százalékot erősödtek.

Minden fontos soron látványosan felülmúlták a várakozásokat

A Tesla árbevétele meghaladta a 6,8 milliárd dollárt a harmadik negyedévben, amely több mint duplája volt a 2017 azonos időszakában elért árbevételnek. Ebben fontos szerepet játszott, hogy a core tevékenység, az autógyártó üzletág, a Tesla Energy üzletág, valamint a szerviz és egyéb szolgáltatások árbevétele egyaránt érdemben növekedett. A nettó eredménysoron több mint 516 millió dolláros nyereséget ért el a vállalat, amely 2,9 dolláros egy részvényre jutó nyereséget jelentett a harmadik negyedév során. A Tesla szabad cash flowja 881 millió dollár volt a harmadik negyedévben, amelyet mintegy 3 milliárd dolláros készpénzállománnyal zártak.

Ezzel a teljesítményével a Tesla egyrészt messze túlszárnyalta az elemzői várakozásokat, másrészt az első autógyártó lett a világon, amely masszív nyereséget tudott realizálni elektromos autók gyártásával és értékesítésével.

 

Történelmi sikert ért el a Tesla - Masszívan nyereségesen gyárt elektromos autókat

 

A siker kulcsa: a Model 3 gyártásának felpörgetése

Érdemes már az elején kiemelni, a Tesla sikerében meghatározó szerepe volt annak, hogy a kezdeti csúszások és a gyártás poklának leküzdése után a vállalat képes volt a Model 3 termelését jelentősen felfuttatni. A harmadik negyedév során a Tesla összesen 80 142 elektromos autót gyártott le, ebből 53 239 darab volt Model 3-as, valamint 26 903 darab Model S és Model X is legördült a fremonti üzem gyártószalagjairól.

Mindez hatalmas ugrást jelentett, észre kell venni ugyanis, hogy a Tesla eljutott oda, hogy kis túlzással majdnem annyi autót tudott legyártani a harmadik negyedév során, mint 2017-ben összesen.

 

Történelmi sikert ért el a Tesla - Masszívan nyereségesen gyárt elektromos autókat

Természetesen most sem maradhatott el a rivális autógyártóknak szánt fricska. A Tesla külön ábrát készített arról, hogy bár a legnépszerűbb amerikai szedánok között “csak” az ötödik helyet sikerült megszereznie a Model 3-nak, az egyes modellek által generált árbevétel tekintetében toronymagasan vezette a döntően japán gyártók által dominált mezőnyt.

Történelmi sikert ért el a Tesla - Masszívan nyereségesen gyárt elektromos autókat

 

Olcsó kis Tesla? – Ugyan már!

Az árbevétel kapcsán muszáj kitérni Musk nagy trükkjére: a Model 3 ugyanis úgy lett beharangozva, mint az “olcsó” Tesla, amely a szövetségi és az állami támogatások után akár kevesebb, mint 30 ezer dollárért is elérhető lesz a szélesebb tömegek számára. A legújabb modell viszont sokáig csak 49 ezer dolláros indulóáron volt kapható, míg pár nappal ezelőtt elérhetővé nem tettek egy kedvezőbb, de így is 46 ezer dolláros indulóárú változatot. A Tesla vezérének húzása, vagyis az, hogy nem tette rögtön elérhetővé a legolcsóbb változatot, nagyon bejött: csak az új modellnek köszönhetően több mint 3 milliárd dolláros árbevétel realizált a Tesla, míg az autógyártó üzletág árbevétele meghaladta a 6 milliárd dollárt. Ehhez jött még hozzá a Tesla Energy üzletág közel 400 millió dolláros, valamint a szerviz- és egyéb szolgáltatások több mint 326 millió dolláros árbevétele.

Így a Tesla több mint 6,8 milliárd dolláros árbevételt ért el a harmadik negyedév során, vagyis több mint dupláját annak, mint amit 2017 azonos időszakában realizált.

 

Történelmi sikert ért el a Tesla - Masszívan nyereségesen gyárt elektromos autókat

 

Jelentősen javultak a bruttó marzsok

Volt még egy áldásos hatása annak, hogy Musk nem engedte gyártásba a Model 3 legolcsóbb változatát, a magas átlagos értékesítés ár érdemben hozzájárult ahhoz, hogy jelentősen növekedjen az új modell bruttó marzsa.

A vállaltnak sikerült 20 százalék fölé tornáznia ezt az értéket, amely meghaladta még a menedzsment korábbi várakozását is.

A nagyobb legyártott darabszám és a magas értékesítési átlagár mellett azonban voltak más lényeges tényezők is, amelynek köszönhető jelentősen javult a bruttó marzs. Sikerült a gyártási költségeket jelenősen csökkenteni: a Model 3 gyártásához szükséges munkaórák száma például 30 százalékkal csökkent 2018 második negyedévéhez képest és csökkent a selejtarány, valamint a felhasznált alapanyagok költsége is.

De javulás volt megfigyelhető a Model S és a Model X bruttó marzsának esetében is még úgyis, hogy az immár hat éve piacon lévő Model S értékesítési átlagára csökkent a harmadik negyedév során. Ezt egyébként szintén a gyártási költségek lefaragásával és az olcsóbb alapanyagokkal érte el a vállalat, amely összességében

25,5 százalékos bruttó marzsot tudott felmutatni az autógyártó divíziójánál. Ez több közel 700 bázispontos javulást jelentett 2017 harmadik negyedévéhez képest.

 

A Tesla az első autógyártó, amely nyereségesen gyárt elektromos autókat

A fentebb említett tényezők együttes hatására a Tesla több mint 516 millió dolláros nettó eredményt ért el, amely 2,9 dolláros egy részvényre jutó nyereséget jelentett a harmadik negyedév során. Ez több dolgot is jelentett:

  • A Tesla fordulóponthoz érkezett, 15 év megfeszített munkáját követően masszívan nyereséges negyedévet zárt, ezzel pedig az első olyan autógyártó lett az iparágban, amely képes pénzt is keresni elektromos autóin
  • Musk beváltotta korábbi ígéretét, valóban sikerült nyereséggel zárnia a harmadik negyedévet.

 

Történelmi sikert ért el a Tesla - Masszívan nyereségesen gyárt elektromos autókat

 

Így aligha lesz szükség újabb tőkeemelésre

A Tesla beszámolójából kiderült az is, hogy a vállalat működési cash flowja közel 1,4 milliárd dollár volt a harmadik negyedévben, amelyből levonva az 510 millió dolláros capexet, 881 millió dolláros szabad cash flow adódott. A beszámolóban kiemelték azt is, hogy a vállalat pénzügyi pozíciója mintegy 731 millió dollárral javult a negyedév során, így készpénzállománya meghaladta a 3 milliárd dollárt. Ráadásul a Tesla menedzsmentje megerősítette korábbi várakozásait, vagyis nyereséget és pozitív szabad cash flowt várnak a negyedik negyedévben is.

Ez pedig azt jelenti, hogy Musknak igaza lehet végül abban is, hogy a Tesla valóban nem fog tőkeemelésre szorulni a közeljövőben, annak ellenére, hogy nagyon sok elemző állította ezt.

 

Történelmi sikert ért el a Tesla - Masszívan nyereségesen gyárt elektromos autókat

 

Mit mondott a menedzsment?

A Tesla vezetése természetesen most sem mulasztotta el megosztani várakozásait a vállalat befektetőivel, véleményük szerint:

  • A Model 3 gyártása és szállítása tovább növekedhet a negyedik negyedév során és tartják korábbi várakozásukat arra vonatkozóan, hogy idén 100 ezer darab Model S és Model X kerülhet legyártásra
  • Az év végén elérhetővé teszik az európai és a kínai ügyfeleknek is a Model 3 megrendelését és várható 2019 elején meg is kezdődnek a szállítások ezekre a piacokra. A Teslánál egyébként nagyon izgatottak, ugyanis úgy látják, hogy nagy sikereket érhetnek el ezen a két meghatározó autópiacon
  • A Model 3 bruttó marzsa magas szinten stabilizálódhat, ugyanakkor szerény mértékű csökkenésre fel kell készülni a modell-mix eltolódása, valamint a Kínából származó alkatrészekre kivetett magasabb vámok miatt. A Model S és a Model X esetében szintén csökkenhet a bruttó marzs a negyedik negyedévben, amelyet ugyancsak a kínai termékek magasabb vámjával indokoltak. A Tesla egyébként úgy számol, hogy a magasabb vámoknak mintegy 50 millió dolláros negatív hatása lesz a bruttó profitjukra
  • A Tesla Energy üzletág árbevétele csökkenhet a negyedik negyedév során a harmadik negyedévhez képest, amelyet elsősorban szezonális hatással magyaráztak

 

Valósággal kilőtt az árfolyam

A várakozásokat messze felülmúló negyedéves beszámolónak, valamint a pozitív menedzsmentvárakozásoknak köszönhetően a Tesla árfolyama 15 százalékos pluszban is tartózkodott az amerikai tőzsdék zárását követő kereskedési szakaszban. Ezt követően viszont alábbhagyott a rali, így jelenleg 316 dollár közelében kereskednek a vállalat papírjaival, amely 10 százalékos erősödést jelent.

Történelmi sikert ért el a Tesla - Masszívan nyereségesen gyárt elektromos autókat

 

Szólj hozzá!