Bár első nekifutásra újfajta parkolóórának látszik, pénzt mégsem lehet beledobni. Ez ugyanis egy elektromosautó-töltő. Mégpedig a villámgyors, változat, igaz így is óráig kell “tankolni” vele.
Ideges autós nézegette a minap a városháza déli oldalánál azt a zöldes szerkezetet, melyet még január végén telepítettek oda. Hiába próbálkozott, nem találta meg sem azt, hogy kell beledobni a pénzt, sem azt, hogy hol ad jegyet. Végül egy arra járó világosította fel, hogy ne is keresse egyiket sem, az ugyanis egy elektromos autókhoz való villámtöltő. (Ahogy egyébként azt több tábla is jelzi.)
Ne az aprót, a töltőkábelt vegye elő.
Bár Vásárhelyen csak egy Opel Amperát, illetve egy Nissan Leaf-et szoktunk gyakorta látni, elképzelhető, hogy több tisztán elektromos kocsi is fut a városban, vagy át a városon. Nos ezen járművel hatótávolságát növeli meg a fenti képen látható, egyébként január vége óta ott lévő 2×22 kW-os teljesítményű váltakozó áramú (AC), Ensto gyártmányú oszlop. Innen egyelőre ingyen lehet tankolni, igaz, hogy néhány óra kell hozzá. A csatlakozáshoz szükséges kábelt az autósoknak kell vinniük, de a töltőt nap 24 órájában lehet majd használni.
A vásárhelyi önkormányzat 2007 decembere óta ingyenes parkolást biztosít a hibrid és elektromos autóval rendelkezőknek. Egyébként az előbbiből jóval több fut a városban.
Forrás: http://www.promenad.hu/2018/05/02/nem-parkoloora-elektromos-auto-tolto/