Percenként 24 kilométernyi hatótáv tölthető az új Teslákba

Vázoljuk, hogy pontosan mennyire gyors az amerikai gyártó legújabb villanyautó-töltője.

Elon Musk, a Tesla első embere tavasszal jelentette be a vállalat harmadik generációs villanyautó-töltőjét, melynek telepítése mostanság kezdődik meg. A 250 kW csúcsteljesítményű V3-as töltők teljesen új, folyadékhűtéses kábeleket kaptak. A legnagyobb töltési sebességet pedig első körben a szoftverfrissített Model 3-asokkal lehet kihasználni.

Egy lényegében teljesen lemerült nagy akkumulátoros Tesla Model 3-at az új töltővel olyan sebességgel lehet tölteni, hogy percenként 24 kilométeres, 5 percenként pedig mintegy 120 kilométeres hatótávolságot nyerünk. De persze ez nagy mértékben függ attól, hogy milyen nehéz a bal lábunk és mennyire tapossuk a gázpedált.

© László Ferenc

Ahogy növekszik a töltöttségi szint, úgy természetesen lassul a töltés. 45 százaléknál percenként körülbelül 16 kilométeres-, 70-80 százaléknál pedig percenként mintegy 8 kilométeres hatótávolság nyerhető.

A világ leggyorsabb villanyautó-töltője, az egy ideje már hazánkban is elérhető Ionity még nagyobb, konkrétan 350 kW teljesítményű. Azonban egyelőre nincs olyan autó, amely képes lenne 150 kW-nál nagyobb teljesítményt felvenni.


© László Ferenc

Várhatóan a hamarosan bemutatkozó Porsche Taycan lesz az első olyan típus, amely 350 kW-tal lesz tölthető, de egy ideje már 450 kW-os töltőket is tesztelnek.

Forrás: https://hvg.hu/cegauto/20190705_percenkent_24_kilometernyi_hatotav_toltheto_az_uj_teslakba