Elon Musk bemutatta a Csillaghajót

Most először valódi fotót is közzétett róla a Twitteren.

Twitteren, egy fotóval jelentette be Elon Musk, hogy a Csillaghajó készen áll az első tesztelésre. Ez még nem a végleges változat, de így is fontos előrelépés a SpaceX-vezér bolygóközi utazást lehetővé tévő projektjében – írta meg a hvg.hu.

2017 szeptemberében tette Musk a nagy bejelentést: bolygóközi utazást tervez. A Csillaghajóról már eddig is osztott meg néhány fantáziaképet, a fejlesztések után azonban most először valódi fotót is közzétett róla a Twitteren.

A Csillaghajó a Holdra, valamint a Marsa való utazást szolgálja majd, Musk tervei szerint pedig többször használatos lesz.

Forrás: https://www.szeretlekmagyarorszag.hu/lego-robotok-csaptak-ossze-egy-rangos-versenyen-budapesten/

A Tesla dobja a legolcsóbb nagy villanyautóit

Aki olcsó Model S-re vagy Model X-re vágyik, annak most nem árt sietnie a megrendelés leadásával.

Elon Musk, a Tesla vezére bejelentette, hogy hétfőtől már nem vesznek fel rendeléseket a legolcsóbb, alapfelszereltségű Model S és Model X típusokra. Vagyis aki ezen modellek 75 kWh kapacitású akkumulátorral szerelt változatára vágyik, annak még vasárnapig le kell adnia a rendelését.

A Tesla Model S 75D amerikai alapára 76 000 dollár (21,2 millió forint), ami a helyi kedvezmények levonását követően 66 750 dollárra (18,6 millió forint) mérséklődik. Hétfőtől már a 100D lesz a legolcsóbb Model S, melynek alapára 94 000 dollár (26,2 millió forint), kedvezményesen pedig 84 750 dollár (23,6 millió forint).

© Tesla

A Tesla Model X 75D 82 000 dolláros (22,8 millió forint), a kedvezmények levonását követően pedig 72 950 dolláros (20,3 millió forint) alapáron kapható. Ennek kivezetését követően a 100D lesz a legkedvezőbb árú hétszemélyes Tesla, mely 87 950 dollárba (24,5 millió forint), illetve kedvezményesen 72 950 dollárba (20,3 millió forint) kerül.

© Tesla

A Tesla abszolút legolcsóbb típusa az Európába márciusban megérkező Model 3, melynek hátsókerék-hajtású változata az USA-ban 44 000 dollár (12,3 millió forint) ellenében vezethető haza, mely ár kedvezményekkel együtt 35 950 dollár (10 millió forint).

© Tesla

Forrás: https://hvg.hu/cegauto/20190111_a_tesla_dobja_a_legolcsobb_villanyautoit

Elon Musk kijelentette, hogy a Teslák fékjei örökéletűek

A Telsa főnöke megint beütött egy szöget a hagyományos autózás és szervizelés koporsójába.

Egy Twitter-bejegyzésében egyszerűen közölte, hogy a Teslák fékbetétjeit egyáltalán nem kell cserélni az autó élettartama során. Mindezt egy felhasználó számára tette egyértelművé, aki csodálkozott, hogy nem kell cserélni ezeket.

A Musk leírta, hogy az autóik a lassítások legnagyobb hányadát meg tudják oldani az elektromotoron keresztül, vagyis ezt az energiát fel tudják használni az akkumulátor töltésére. Magyarán a hagyományos üzemi – hidraulikus – fékek nem is használódnak, nem kopnak. (Vélhetően erre vannak már kellő szerviztapasztalataik, hogy kijelentsen ilyet.)

Egyébként, mint a Tesla felhasználói könyvében szerepel, ha mégis elkopna, a fékbetéteken van elhasználódásjelző, amely, ha eléri a féknyerget, olyan hangot ad, amit nem lehet nem észrevenni.

Jalopnik ennek kapcsán egy Jaguar-szervizt is megkeresett, amelynek szintén van már elektromos autója az I-Pace néven. Ők azt mondták, kell cserélni időközönként a fékbetéteket. Természetesen mindez leginkább “láb kérdése”, vagyis, ha valaki nagyon gyötri az autóját, akkor cserélni kell a fékbetéteket.

Egy-két érdekessége, azért van az elektromos autóknál a fékezésnél keletkező energia felhasználásának. Lényeges, például, hogy az akku 80 százalék alatt kell legyen feltöltöttségben, hogy teljes egészében hasznosulhasson a fékezés közben nyerhető energia. (Az elektromos autók aksijainak jellemző tulajdonsága, hogy 80 százalékig lehet őket gyorsan tölteni, utána már lassú töltés jön a cellák védelmében, nehogy túlterhelődjenek.)

Egy elektromos autó számára persze az ideális helyzet az, ha a lehető legtöbb energiát hasznosítja újra egy fékezési manőverből, amely egyben, mint látható, akár életre szólóan is megspórolja a fékbetétcserét.

Annyit azért hozzá lehet tenni, hogy Musk nyilván leegyszerűsítette a kérdést a fékezésből eredő kopásra. De a 10-20 éves élettartam alatt nyilván nem csak fékhatás, hanem korrózió, jegesedés vagy más olyan nem kívánt hatás is éri a fékbetéteket, ami üzemszerűnek tekinthető, és emiatt szintén igényelheti az elhasználódás miatti cserét.

Forrás: https://hvg.hu/cegauto/20190110_fekbetet_elon_musk_elektromos_auto

Elkezdi építeni kínai gyárát a Tesla, év végén már az autógyártás is indul

Elkezdődik a kínai Tesla-gyár építése, a gyár nyárra már kész lehet, az autógyártás pedig még idén elindulhat.

Megvolt az alapkőletétel a sanghaji Tesla üzemnél, Elon Musk büszkén jelentette be, hogy a kínai gyárat, a Gigafactory 3-at nyárra befejezik, az lesz a Tesla első olyan nagyobb üzeme, amit az USA-n kívül építenek fel.

A Teslánál nem húzzák az időt, még idén elkezdik az autógyártást az új üzemben, a tömegtermelés 2020-ban kezdődhet.

A Gigafactory 3-ban a Model 3 (az USA-ban már gyártott szedán) és a Model Y (jövőbeni SUV) olcsóbb változatait gyártják , ezekkel az autókkal elsősorban a kínai piacot látják majd el. A Model 3 és az Y drágább változatait, valamint az S és az X modelleket továbbra is az Egyesült Államokban fogják gyártani.

Az új gyárban nem csak az elektromos autókat, de az akkumulátorokat is készítik majd. 
A Tesla nem véletlenül terjeszkedik Kínában, a Föld legnépesebb országában adják el a legtöbb elektromos autót, tavaly az értékesítés meghaladta az egymillió darabot. Egy másik érv a kínai gyártás mellett, hogy ezzel a Tesla megspórolhatja a magas vámokat és a szállítási költségeket.

Forrás: https://www.portfolio.hu/vallalatok/elkezdi-epiteni-kinai-gyarat-a-tesla-ev-vegen-mar-az-autogyartas-is-indul.4.309631.html

Nem volt elég emberi a humanoid robot a Teslának, elcsapta – videó

Micsoda világ, ahol már a gépek sem tisztelik egymást.

Újabb balesetbe keveredett egy önvezető módban közlekedő Tesla Model S. Ilyenre azonban még nem volt példa, ugyanis egy másik öntevékeny szerkezettel, egy Promobot nevű robottal sikerült koccannia.

A rövidebbet itt is az emberszerű teremtmény húzta, csúnyán felborították. Az eset a most zajló Las Vegas-i elektronikai vásár (CES) egyik kiegészítő rendezvényén törtért.

Mindenesetre az a tanulsága mindenképp megvan a jelenetnek, hogy akár ember, akár robot vagy, ne rohangálj a kocsik előtt.

Ezt a robotot egyébként úgy tervezték, hogy kiállításokon, rendezvényeken „hostesskedjen”, segítse az érdeklődőket. Ilyeneket állítottak most szolgálatba a CES-en is. A Promobot v2 robotnak egyébként számos fejlett funkciója van, beleértve a hang- és arcfelismerést. Ha valaki megmondja neki a nevét, akkor később felismeri azt a személyt, és a nevén üdvözli – fejlesztői szerint az egyik legjobb a kategóriájában.

Forrás: https://hvg.hu/cegauto/20190108_telsa_baleset_promobot

Európában is elérhető, konfigurálható a Tesla Model 3, vázoljuk az árakat

Kontinensünkön minimum 17 millió forintot kell fizetni az amerikai gyártó kompakt villanyautójáért.

Lassan 3 éve már annak, hogy a Tesla leleplezte a nagy és drága Model S kistestvérének szánt elektromos autót, a Model 3-at, melynek gyártását csak a közelmúltban sikerült felfuttatni. Most pedig elérkezett az idő, hogy a széles tömegeknek szánt villanyautó az Egyesült Államok után Európába is megérkezzen.

A Tesla Model 3 immár elérhető a gyártó európai vásárlóknak szánt konfigurátor felületein, ahol az az információ olvasható, hogy az első példányokat márciusban vehetik majd át a megrendelők. A kétféle kivitelben debütáló autó ára országonként eltérően alakul.

A szomszédos Ausztriában a duplamotoros összkerékhajtású alapmodell 58 300 euróba (18,7 millió forint) kerül, a Performance változat listaára pedig 69 100 euró (22,2 millió forint). Németországban az említett két modell 55 400, illetve 66 100 euró (17,8-21,2 millió forint) ellenében vezethető haza, Franciaországban pedig 53 500, illetve 64 300 eurós (17,2-20,6 millió forint) alapárakról beszélhetünk. 

Itt jegyzendő meg, hogy hazánkban jelenleg 20 millió forintos értékhatárig vehető igénybe a bruttó vételár maximum 21 százalékáig terjedő, legfeljebb 1,5 millió forintos e-autó állami támogatás.

© Elon Musk

Amennyiben minden extrát megrendelünk a Performance kivitelbe, akkor Németországban 75 930 eurót (24,4 millió forint) kell fizetnünk a mintegy 4,7 méter hosszú villanyautótért.

Az olcsóbb változat 560 kilométeres WLTP hatótávval, 233 km/h végsebességgel és 4,8 másodperces 0-100-as szintidővel bír, a drágább kivitel 3,5 másodperc alatt gyorsul fel állóhelyzetből 100-as tempóra, 250 km/h a végsebessége, és egy feltöltéssel mintegy 530 kilométert lehet megtenni vele.

Az Egyesült Államokban 35 950 dollárba (10 millió forint) kerül a hátsókerékhajtású fapados változat, a két drágább, összkerékhajtású modell alapára pedig 42 950, illetve 53 950 dollár (12-15,1 millió forint).

© Tesla

Forrás: https://hvg.hu/cegauto/20190108_europaban_is_elerheto_a_tesla_model_3

Vigyázat! Nyakunkon a pickupos-teslás háború!

Miért állják el a pickuposok a teslások töltőpontjait? Áram-irigység? Benzin-védelem? Világok harca kezdődött meg.

Vigyázat! Nyakunkon a pickupos-teslás háború!

Kevés annál lebilincselőbb van, mint az első sorból nézni, ahogyan vastag betűkkel íródik a történelem. Bár azt hihetnénk, hogy a világban béke honol, mindenhol akadnak kisebb vagy nagyobb harcok. Amerikában például pickuposok maroknyi csoportja indított hadjáratot a villanyautósok népcsoportjának felsőházába tartozó teslások ellen. Akár vastagon be is jegyezhetjük 2018 decemberének alkonyát, amikor Észak-Karolina államban először történt meg a szervezett töltőállomás-blokád. Az esetet a Redditen tette közé egy bizonyára megrendült Tesla-tulajdonos.

Jóhiszeműek talán azt is hihették, hogy szegény pickuposok olyan magasan ülve nem láthatták, miféle szent parkolóhelyre álltak be, de ez nem így történt. A drámai hatást és a szándékosságot megerősítő Fuck Tesla felkiáltásokkal köszöntötték az áramra éhező autósokat. Az első csata nagyjából tíz teljes percig tartott, utána elzavarták a blokkoló csoportot. Ezzel azonban nem ért véget az összecsapás, az elmúlt napokban több alkalommal is lecsaptak pickupos hordák a Superchargerek-re és minden Teslával érkezőnek keményen beszóltak.

ICE-ingnek hívja a villanyautós közösség azt a gaztettet, amikor egy ódon módon hajtott autó állja útját az áldásos feltöltődésnek. Eddig legtöbb esetben ez puszta figyelmetlenség volt, ám most durva fordulatot vett a dolog ezzel az egyértelmű hadüzenettel az elszánt benzin- és gázolajpártiak táborától. Egyelőre nagy kérdés, hogy mit lépnek erre az Elektromos Hatótáv Munkacsoport tagjai. Addig is nézzünk meg egy Model X-szel kivitelezett Silverado-vontatást:

Forrás: https://www.vezess.hu/vezetunk/2019/01/05/teslas-pickupos-haboru-kirobbanasa/

Kétmilliós ajándékot kapnak az új Autopilot hardver tesztelői

Érthető módon saját alkalmazottjaival szeretné teszteltetni a Tesla az Autopilot következő generációjának agyaként funkcionáló új számítógépet. Aki beszáll a tesztelésbe, az ingyen kapja meg.

autopilot

A Hardware 3 mesterséges neurális hálózatot futtató, tanulásra képes számítógép, Elon Musk kiszivárgott levele szerint 1000%-kal többet tud, mint a jelenlegi autókba épített Hardware 2 jelzésű gép. Hogy pontosan miben, azt persze mindenki, aki nem dolgozik a projekten, csak találgathatja, de Musk szerint ez lehet a kulcsa a valódi önvezetésnek.

Egy ilyen tesztüzem persze nem veszélytelen. Nyilván ezért ajánlják fel, hogy ingyen építik be a számítógépet a jelentkezők akár régebben gyártott autójába – nyilván csak Tesla tulajdonosok jöhetnek szóba – és a kísérlet végeztével meg is tarthatják azt, ami a levél szerint 8000 dolláros, azaz közel 2,3 millió forintos ajándék a résztvevőknek.

A Hardware 3 bevezetését már 2019 első felére ígérik, alighanem ezért is van szükség a tesztelői kör kiterjesztésére néhány tucatnyiról néhány száz főre.

Forrás: https://totalcar.hu/magazin/hirek/2019/01/02/ketmillios_ajandekot_kapnak_az_uj_autopilot_hardver_teszteloi/

A nap fotói: hogyan került ez a Subaru a Tesla tetejére?

A japán és az amerikai technika ezúttal egyedi és igen látványos randevút adott egymásnak.

Az alábbi felvételek főszereplője egy Tesla Model S, melynek tetején, illetve oldalán egy Subaru landolt. 

A két kerékkel az aszfalton, egy kerékkel pedig az elektromos autón támaszkodó japán járgány sofőrje egy rókát vagy egy kutyát próbált meg kikerülni, és ez okozta a szerencsés kimenetelű balesetet. Melyben a Teslának még az ablaka sem tört be.

Forrás: https://hvg.hu/cegauto/20190103_a_nap_fotoi_hogyan_kerult_ez_a_subaru_a_tesla_tetejere

A Tesla a legnagyobb luxusmárka

2018 utolsó negyedévében bármely tradicionális prémiummárkánál több Tesla fogyott az Egyesült Államokban.

A Tesla a legnagyobb luxusmárka

Az óév utolsó negyedévében 90 000 autót adott el a Tesla, 8 százalékkal többet, mint a harmadik negyedévben. A siker értelemszerűen a Model 3-nak köszönhető, amely az eladások több mint kétharmadát tette ki.

Bár az eddigi #1, a BMW még nem tette közzé hivatalosan az eladási statisztikát, a Forbes becslése szerint 80 ezer autót adhattak el, és ezzel hivatalosan is a legnagyobb luxusmárkává lépett elő a Tesla.

2018-ban közel annyi autót adott el a Tesla, mint tizenöt éves fennállása során korábban összesen. Az év mérlege 145 846 darab Model 3, valamint 99 394 darab Model S és X együttesen.

A folytatás is erősnek ígérkezik: jön a Model 3 olcsó belépő verziója, a Tesla pickup, valamint a Model Y crossover.

Forrás: https://www.vezess.hu/hirek/2019/01/03/a-tesla-a-legnagyobb-luxusmarka-az-egyesult-allamokban/