Elon Musk szép csendben hadat üzent az Audinak, a BMW-nek és a Mercedesnek

A Tesla menedzsmentje nagyon sok információmorzsát elejtett a harmadik negyedéves beszámolóban, valamint az azt követő konferenciabeszélgetés során. Ezeket összeszedve egy olyan terv rajzolódik ki, amelynek célja nem lehet más, mint a szedán szegmens globális meghódítása hosszútávon. Nagyon rossz hír ez a német prémiumgyártóknak, legnépszerűbb modelljeiknek ugyanis az amerikai vereség után, Európában és Kínában is meg kell mérkőzniük a Tesla Model 3-mal hamarosan.

Célkeresztben Európa és Ázsia

Elon Musk és csapata a Model S-el már megmutatta, képesek egy tisztán elektromos autóval is maguk mögé utasítani az összes autógyártót a világon, a luxusszedán kategóriában ugyanis az ő modelljükből fogyott a legtöbb Amerikában és Európában tavaly. A jelek szerint hasonló babérokra törnek majd a Model 3-mal is, amely már most Amerika ötödik legnépszerűbb szedánja, míg az értékesített autókon realizált árbevétel tekintetében toronymagasan vezeti a listát a rivális gyártók előtt.

Ráadásul ez az ötödik hely nagyon csalóka, hiszen a Teslát kizárólag volumengyártók jóval olcsóbb modelljei tudták csak megelőzni. Abban az esetben, ha nem almát a körtével hasonlítunk össze, hanem a többi prémiumautó-gyártó modelljeivel vetjük össze a Model 3 teljesítményét, nagyon látványos különbséget láthatunk. A CleanTechnica tette közzé az alábbi grafikont, amely azt szemlélteti, hogy hogyan alakult Amerikában a Tesla Model 3 és a rivális modellek értékesítése 2018 első kilenc hónapjában.

A Tesla dominanciája vitathatatlan és az Amerikai siker hamarosan Európában és Kínában folytatódhat.

 

Elon Musk szép csendben hadat üzent az Audinak, a BMW-nek és a Mercedesnek

Forrás: CleanTechnica

A menedzsment a harmadik negyedéves beszámolóban ugyanis ígéretet tett arra, hogy még idén lehetővé teszik az európai és az ázsiai vásárlóknak is, hogy megrendeljék autójukat. A Model 3 kiszállításával kapcsolatban pedig további konkrétumok is elhangzottak a negyedéves beszámoló közzétételét követő konferenciabeszélgetés során.

Ezek szerint a Model 3 gyártása már januárban megkezdődik az európai piacra és február végétől, március elejétől már felpörögnek a kiszállítások, míg Kínában a második negyedévben kezdődhetnek meg az átadások.

Musk egyébként többször hangot is adott annak, hogy hatalmasak a várakozásaik az európai autópiaccal kapcsolatban, ahol közel kétszer annyi szedánt értékesítenek, mint Amerikában. Ezt a kijelentését egyébként részben a Párizsi Autószalon és a Goodwood fesztivál pozitív tapasztalataira alapozta.

Akár 1 millió Model 3-t is értékesíthet a Tesla

 

A konferenciabeszélgetés alkalmával kiderült az is, hogy a Tesla hány Model 3 értékesítését tervezi: a kereslet függvényében 500 ezer és 1 millió darab között adhatnak majd el az új modellből globálisan.

Musk konkrét példaként említette a BMW 3-as sorozatát, amelyből nagyjából félmillió darabot (tavaly kicsivel több, mint 409 ezer autót értékesítettek; a szerk) adnak el globálisan. Véleménye szerint a Tesla Model 3 ezt a félmilliós darabszámot könnyen túlszárnyalja majd hosszútávon. Egy másik példaként pedig a Volkswagen legnépszerűbb modelljét, a Golfot emelte ki, amelyből durván 1 millió darab kerül értékesítésre éves szinten. Musk szerint ez lehet a felső határa majd a Model 3 eladásainak.

Új Tesla-gyárakra van szükség

A Teslánál pontosan tudják, hogy ekkora darabszám értékesítése csak akkor valósulhat meg, hogyha képesek lesznek érdemben felpörgetni a termelést. Ez egyébként kiemelt célja a menedzsmentnek. Musk elmondása szerint Kína abszolút prioritást élvez, itt már komoly előrelépések történtek annak érdekében, hogy hamarosan megkezdődhessen a Model 3 helyi gyártása, amely segíthet abban, hogy a Tesla jelentős importvámokat ússzon meg a jövőben. A Tesla vezére beszélt arról is, hogy a Kínában előállított autóikat csak az ország autópiacára szánják, azokat nem akarják majd exportálni. Az európai gyártással kapcsolatban pedig kiemelte, szükségük lesz egy gyárra a kontinensen is, mert ahogyan fogalmazott, elég hülye dolog az, hogy a Kaliforniában legyártott autóikat kell hajóra pakolniuk és úgy Európába szállítaniuk.

Az európai gyár legvalószínűbb helyszíne különösen fájdalmas lehet egyébként a német autógyártóknak, hiszen Musk korábbi kommunikációja szerint Németország kerülhet ki végül győztesen a becslések szerint 10 milliárd eurós beruházásért folytatott versenyből.

 

Keményen dolgoznak a Model 3 árának lefaragásán

A Model 3 korábban úgy lett beharangozva, mint az “olcsó” Tesla, amely a szövetségi és az állami támogatások után akár kevesebb, mint 30 ezer dollárért is elérhető lesz a szélesebb tömegek számára. A legújabb modell viszont sokáig csak 49 ezer dolláros indulóáron volt kapható, míg pár héttel ezelőtt elérhetővé nem tettek egy kedvezőbb, de így is 46 ezer dolláros indulóárú változatot.

Ezzel kapcsolatban a Tesla vezére elmondta, tudják, hogy a Model 3 ára még magasabb annál, mint amit ígértek korábban, viszont folyamatosan azon dolgoznak, hogy megvalósítsák céljukat. Azt viszont mindenkinek meg kell értenie, hogy amíg nem képesek nyereséget realizálni a Model 3 legolcsóbb változatán is, addig nem fogják gyártani.

Musk ugyanakkor jelezte, hogy a fejlesztéseiknek köszönhetően akár már kevesebb, mint hat hónap alatt eljuthatnak odáig, hogy elérhetővé teszik a Model 3 legolcsóbb változatát a vásárlóknak.

 

Jelentős a Tesla versenyelőnye

Musk beszélt arról is, hogy annak idején elérhetővé tették szabadalmaikat a rivális autógyártóknak, de azok nem kértek a segítségből. Nem akarták a Supercharger hálózatot sem közösen használni és fejleszteni és nem invesztáltak hatalmas összegeket saját akkumulátorgyár építésébe sem, ahogy azt a Tesla tette.

Mindennek az lett a következménye, hogy jelentős versenyhátrányba kerültek az elektromos autózás területén mostanra.

A Tesla ugyanis mindenkinél jobb elektromos hajtásláncot állít elő a piacon, egy nagyon fontos számot külön ki is emeltek: a Model 3 egy kWh energia felhasználásával az EPA ciklus szerint 4,1 mérföld (durván 6,6 kilométer) megtételére képes, míg a konkurens gyártók modelljei ugyanennyi energiával durván 2,4-2,8 (durván 3,9-4,5 kilométer) mérföldet tesznek meg.

Ráadásul a Teslánál olcsóbban senki sem képes 1 kWh akkumulátorkapacitást előállítani a világon.

És ez nem minden, a Model 3 legerősebb változata sportautókat megszégyenítő módon képes 3,3 másodperc alatt álló helyzetből elérni a 100 km/h-s tempót.

Hogyha versenyelőnyről esik szó, akkor természetesen nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy a Tesla rohamléptekben halad a teljesen automatizált vezetés irányába. Ennek fontos állomása az a szoftverfrissítés, amelynek eredményeként a vállalat járművei többek között képesek lesznek arra is, hogy a megfelelő lehajtónál elhagyják az autópályát. A szoftverfrissítésen túl ráadásul hardverfrissítést is ígértek a Tesla szakemberei, amelynek köszönhetően a mostaninál sokkal jobban érzékelik majd a külvilágot a Teslák.

Nem árulunk el titkot azzal, ha sokadszorra is leírjuk, az elektromos autózás terjedése elképzelhetetlen a szükséges töltőinfrastruktúra fejlesztése nélkül. A Tesla éppen ezért az elmúlt években folyamatosan bővítette töltőhálózatát, így mostanra eljutott odáig, hogy globálisan több mint 11 200 Superchargerrel rendelkezik. A tervezett beruházásoknak, hálózatfejlesztésnek köszönhetően pedig ez a szám gyorsan emelkedhet a jövőben. Összehasonlításképpen érdemes azt is elmondani, hogy ehhez képest a vezető német autógyártók a Forddal és energiaszolgáltatókkal összefogva, az Ionity égisze alatt csupán 400 darab nagyteljesítményű villámtöltő telepítését tervezik a főbb európai közlekedési folyosók mentén 2020-ig.

Elon Musk szép csendben hadat üzent az Audinak, a BMW-nek és a Mercedesnek

Forrás: Tesla

A fentieken túl van még egy fontos terület, ahol a Tesla lekörözné a riválisait, ez nem más, mint a járművek kiszállítása. A vállalat menedzsmentje a harmadik negyedéves beszámolóban jelezte, hatalmas fejlődést sikerült elérniük a Model 3 kiszállításánál. Ennek köszönhetően az az idő, amely alatt a Model a legyártást követően eljut a vásárlóig, 17 napra rövidült. Musk viszont elmondta, hogy ezzel sem elégedett, szeretnék elérni, hogy ez az idő 10 napra, majd hosszútávon egy hétre rövidüljön globálisan.

Elon Musk szép csendben hadat üzent az Audinak, a BMW-nek és a Mercedesnek

Forrás: Tesla

 

A német prémiumgyártók legnépszerűbb modelljeit támadja a Tesla

A fentebb leírt információkat összegezve elmondható, hogy a Tesla nagyon komoly offenzívára készül a Model 3-mal a szedánok globális piacán. A tervezett 500 ezer és 1 millió darab közé eső éves értékesítési szám hatalmas és egyben komoly fenyegetés is a rivális német autógyártóknak még úgy is, hogy világosan látszik, az új gyárak megépítése, a termelés felpörgetése nem egyik napról a másikra fog megvalósulni. A Tesla versenyelőnye az elektromos autózás területén ugyanakkor vitathatatlan és bár a cég menedzserei sem mertek jóslatokba bocsátkozni azzal kapcsolatban, hogy hogyan alakulhatnak majd az európai és kínai eladások rövidtávon, könnyen lehet, hogy Musknak ismét igaza a hatalmas piaci potenciált illetően.

Fontos azt is kiemelni, bár sokan csak legyintettek korábban, mondván a szedánok népszerűsége hanyatlóban van és az SUV szegmens számít igazán, a Tesla nagyon érzékeny pontra tapintott.

A német prémiumautó-gyártók legnagyobb darabszámban értékesített modelljei, az Audi A4-es, a BMW 3-as sorozat, vagy éppen a Mercedes C-osztály pont a Model 3 közvetlen riválisai. Alábbi grafikonból, amelyen a Volkswagen Golfot Musk említése miatt szerepeltettük, kiderül az is, hogy ezek a modellek az egyes márkák összértékesítésének 15-22 százalékát adták 2017-ben.

Éppen ezért kifejezetten fájdalmas lenne a németek számára, hogyha a Tesla a Model 3-mal a szedánok piacát is letarolná, ahogy tette azt korábban a luxusszedánokéval.

 

Elon Musk szép csendben hadat üzent az Audinak, a BMW-nek és a Mercedesnek

Forrás: https://www.portfolio.hu/vallalatok/cegauto/elon-musk-szep-csendben-hadat-uzent-az-audinak-a-bmw-nek-es-a-mercedesnek.302768.html