A Tesla egyes autóiba egy mindeddig titkolt üzemmódot építhetett be, aminek köszönhetően azok repülni is képesek – derül ki egy, a hét közepén a netre került felvételből. Ezen az látható, amint egy Model S száll el egy biztonsági kamera előtt úgy, hogy közben kerekei egy pillanatra sem érinti a talajt.

Ugyanakkor a rendőrség által az üggyel kapcsolatban kiadott közlés szerint a Tesla légi bemutatója nem tartott sokkal több ideig, mint az a felvételen látható. A nyilvánvalóan egy bukkanóból elképesztő sebességgel kilövő autó ugyanis a kamera látóterén kívül – mintegy 30 méternyi repülés után – nem csak hogy földet ért, de miután vezetője ekkor elvesztette irányítását felette, egy iskola parkolójába is becsapódott.

A 46 éves sofőr ehhez képest jól megúszta a dolgot, mert végül csak kisebb sérülésekkel kellett ellátni, ami után ugyanakkor le is tartóztatták, és bíróság előtt is felelnie kell majd Tesla-ja rejtett üzemmódjának aktiválása miatt.

Forrás: https://pcforum.hu/mediatar/5388/video-titkos-repulo-modban-filmeztek-le-egy-tesla-t