A jelek szerint egy, az eddigieknél jóval erősebb Model 3-at is kínál majd a Tesla. A rendeléseket a jövő héttől már le lehet rá adni, igaz, árat és szállítási időpontot nem adtak meg hozzá.
Bár a legutóbbi pénzügyi jelentés alapján a Tesla továbbra sem áll jól, és a Model 3 gyártása is csak nehezen akar felpörögni, a cég újabb autókra vesz majd fel rendelést. A tervek szerint ugyanis nyártól kezdenék el gyártani a Model 3 erősebb változatát, amelyet már dupla elektromotorral szerelnek majd fel.
A kocsi – amelyre május második felétől kezdve veszik majd fel a rendeléseket – érkezéséről Twitteren kérdezték Elon Muskot, aki természetesen válaszolt is az érdeklődésre. Ettől függetlenül ugyanakkor kérdés, mennyibe fog kerülni a “felbőszített” Model 3.
A Model S esetében az összkerék-meghajtás 5000 dolláros felárat jelentett, egészen addig, amíg alapfelszereltséggé nem vált. A 100D-ről Performance-ra váltani pedig majdnem annyiba fájt a vásárlóknak, mint egy új Model 3.
Az autó érkezéséről egyébként a Tesla legújabb videójából is lehetett már következtetni, ott ugyanis egy matt fekete Model 3 “rallizott” a Tesla gyárépületében. Erről már azt pletykálják, az az autó a Model 3 Performance volt.
Forrás: http://hvg.hu/cegauto/20180516_tesla_model_3_performance_elektromos_auto