2019-től komoly szigorítást vezetnek be az elektromos autóknál, a már forgalomban lévő autókat is érinteni fogja

Komoly problémát jelent, hogy az elektromos autók egy bizonyos sebesség alatt “észrevehetetlenek”. Mostantól ez változni fog.

Hiába zöldek, hiába óvják a környezetet, ha közben jóval gyakrabban okozhatnak halálos közúti balesetet – nagyjából erre a megállapításra jutottak nemrég a brit Balesetmegelőzési Bizottság szakemberei. A felmérések szerint ugyanis a hangtalanul suhanó kocsik esetében 40 százalékkal nagyobb az esély arra, hogy elütnek egy kerékpárost vagy gyalogost, mert az nem hallotta a járművet közeledni.

The Guardian beszámolója szerint éppen ezért a szakemberek úgy döntöttek, változtatni kell a helyzeten, így 2019 júliusától minden Európában eladott újonnan eladott elektromos és hibrid autót egy hangszóróval is fel kell szerelni. De nem ússzák meg a már most forgalomban lévő kocsik se, nekik 2021-ig kell az “extrát” beszereltetniük.

Mielőtt azonban bárki azt mondaná, hogy “miért nem tud körbenézni a gyalogos, mielőtt lelép az úttestre”, érdemes tudni, hogy a problémát épp a brit vakok és gyengénlátók vetették fel, akiknek az úttesten való átkeléskor gondot jelent, hogy nem hallják a villanymotoros kocsikat közeledni. A felmérések szerint 93 százalékukat érinti ez a probléma.

A megoldás szerint a 20 mérföld/óra (kb. 32 km/h) sebesség alatt közlekedő járművek fehér zajt fognak hallatni a hangszóróból, ami nemcsak az utasokat nem zavarja majd, de a járókelők, kerékpárosok számára is könnyen felismerhetővé teszik a járművet.

Forrás: http://hvg.hu/cegauto/20180506_szigoritas_elektromos_auto_hangszoro