Tíz évünk lehet elektromosra cserélni a benzines és dízelautókat

2028-tól Európában be kellene szüntetni az új dízel-, benzines és hagyományos hibrid üzemű autók árusítását azért, hogy a Párizsi Klímaegyezmény célját el lehessen érni, ez a következtetése a német űr-, energia- és közlekedéskutatási intézet (DLR) által végzett tanulmánynak.

Eszerint, amennyiben a következő évtized vége előtt nem vezetik ki az európai újautó piacról a hagyományos meghajtású modelleket, úgy Európa nem teszi meg a szükséges lépést a globális felmelegedés 1,5 Celsius-fokos korlátozása érdekében. A tanulmány az úgynevezett karbon büdzsé fogalmából indul ki, amely azt a szén-dioxid mennyiséget takarja, amennyit a katasztrofális mértékű klímaváltozás megelőzése előtt legfeljebb kibocsáthat az emberiség.

A Greenpeace Belgium által publikált tanulmány két forgatókönyvet vázol arra, hogy megelőzhető legyen az ezt meghaladó mértékű globális átlaghőmérséklet felmelegedés, illetve szén-dioxid-kibocsátás. A jelentés szerint ahhoz, hogy 50 százalékos eséllyel elérhető legyen a cél, tíz év múlva kell radikális változást elérni a járművek kibocsátása terén. Ahhoz azonban, hogy 66 százalékos eséllyel elérhető legyen a cél, már öt év múlva szükség lenne a piac drasztikus átalakulására. A gépjárművek mellett a DLR anyaga szerint természetesen más szektorokban is hasonlóan radikális átalakulásra van szükség.

A hagyományos hajtású járművek kereslete a DLR szerint várhatóan fokozatosan csökken majd, összefüggésben a levegőminőségi és egészségi kérdésekre irányuló fokozott figyelemnek, vagy az új városi mobilitási trendeknek köszönhetően. Ugyanakkor az elektromos járművek térnyerése zavarokat okozhat a munkaerőpiacon, és más jellegű környezetvédelmi aggályokat kelthet ezen technológia fokozott ritkaföldfém-igényére tekintettel.

Forrás: https://www.portfolio.hu/vallalatok/fenntarthatovilag/tiz-evunk-lehet-elektromosra-cserelni-a-benzines-es-dizelautokat.4.298408.html