Túl a nehézségeken: a Tesla már tényleg ontja magából a villanyautókat

Az amerikai vállalatnak kicsit megkésve, de végre sikerült felfuttatnia gyártási tevékenységeit.

A Tesla bejelentette, hogy az idei esztendő második negyedévében minden korábbinál több személyautót gyártott. Konkrétan 53 339 villanyautóról beszélünk, ami 55 százalékos mennyiségnövekedést jelent az előző három hónapos időszakhoz képest.

Ebben komoly szerepe van annak, hogy a vállalatnak végre sikerült felfuttatnia legolcsóbb típusának, a Model 3-nak a gyártását. A második negyedévben 28 578 ilyen kompakt villanyautó hagyta el a gyártósorokat, vagyis több, mint amennyi Model S és Model X összesen készült (24 761 példány).

Muskék büszkék arra, hogy három hónap alatt több mint duplájára sikerült növelni a Model 3 gyártókapacitást, mégpedig a minőség romlása nélkül. A második negyedév utolsó hét napjában már 5031 Model 3, illetve 1913 Model és X készült, a tervek pedig arról szólnak, hogy augusztusban már több mint heti 6000 Model 3 fogja elhagyni a gyártóüzem kapuit.

Eddig valamivel több mint 28 ezer Tesla Model 3-at szállítottak le a vásárlókhoz, ami ahhoz képest még mindig elég szerény szám, hogy mintegy 420 ezer előrendelés érkezett a típusra.

© MTI/EPA/Tesla Motors

Elkészült a pályára alkalmas Tesla

Több éves csúszással, de úgy néz ki, végre tényleg elindul a zárt karosszériás elektromos autók bajnoksága.

spv+bcn+car+front+track

Nem véletlen ez a távolságtartó megfogalmazás, hiszen az Electric GT bár egyelőre csak Teslákkal startol, a hosszútávú cél az, hogy minél több márkát bevonjanak a bajnokságba.

Egyelőre azonban márkakupaszerű lesz a felhozatal, 10 csapat 20 alaposan átalakított Tesla Model S P100D-je vesz majd részt a bajnokságban. A Model S-ről már számtalanszor kiderült, hogy a gyárilag beépített korlátozó mechanizmusok miatt alkalmatlan pályára, de ezeket az autókat most rendesen felkészítették a nyúzásra.

se néz, ha éppen lenyomják a világ összes szupersportautóját.

A felszárnyazott, bukócsövezett, 778 lóerős elektromos pályaautó 25%-kal lett könnyebb az utcai változatnál, így 2,1 másodperc alatt futja a 0-100-at, a végsebessége pedig 255 km/h körül van. Becslések szerint versenytempóban 90 kilométeren keresztül bírják majd az autók egy töltéssel, ami azt jelenti, hogy a Hungaroringen nagyjából 20 kört tudnának megtenni vele.

Ez már hagyományos túraautó távnak tekinthető, de Magyarországra egyelőre nem jön az Electric GT. Most, hogy már kész a pályára alkalmas autó, biztosra veszik, hogy el fognak tudni indulni 2019-ben egy nagyjából 10 fordulós bajnoksággal. A dátumok közül egyelőre csak az utolsó vallelungai futam biztos, amit októberben fognak megrendezni.

 

Forrás: https://totalcar.hu/magazin/hirek/2018/06/30/elkeszult_a_palyara_alkalmas_tesla/

Elon Musk feje most egy unikornis miatt fáj

Még ő sem áll a törvények felett.

Elon Musk a szemünk előtt válik izgalmas feltalálóból könyörtelen üzletemberré – ez a folyamat viszont különös fordulatot vett a héten.

Még 2017 februárjában a Tesla vezérigazgatója posztolt egy mostanra törölt Tweetet, amin egy bögre volt látható, rajta szivárvány és egy unikornis, amint éppen áramot szellent az elektromos autókba. A bögrét a coloradói Tom Edwards képzőművész csinálta, akinél Musk Tweetje után felpörgött az élet – az egész világról rendeltek tőle.

Mindebben még semmi érdekes nem lett volna, csakhogy egy hónappal később Musk újabb képet posztolt az unikornisról: ez már nem az eredeti volt, hanem egy olyan, amit a Tesla új sketch padjén rajzoltak.

Guardian szerint Edwards nem akart foglalkozni az üggyel, amíg meg nem tudta, hogy a képet felhasználták ikonként a Tesla operációs rendszerében, sőt még karácsonyi lapon is küldözgetik. A művész most megpróbál némi kompenzációt kicsikarni a képért, ami gyakorlatilag a sajátjának egy plagizált verziója. Szerinte

itt a lehetőség, hogy Elon Musk kiálljon a művészek jogaiért.

Most szerdán lépett be a történetbe Edwards lánya, Lisa Prank, aki támadni kezdte Muskot, és kisebb tweetháború indult köztük. Az azóta szintén törölt tweetekben Musk azt állította, hogy az unikornisnak semmi köze Edwards képéhez, valaki más rajzolta. Musk felajánlotta, hogy megváltoztatják a képet, és azzal érvelt, hogy tőle Edwards megtámadhatja a Teslát, de az “elég fura” lenne azok után, hogy neki köszönhetően a művész eladásai megugrottak.

Edwards egyébként nagy támogatója az elektromos autóknak, és Musk rajongójának vallja magát. A művész 2010 óta rajzol szellentő unikornisokat, és ez a kép egyfajta viccként született azzal kapcsolatban, mi is az autók által használt energia forrása.

Az után döntötte el, hogy kiáll a jogaiért, miután több művésztől is hallotta, hogyan verték át vagy zsákmányolták ki őket nagy cégek. Reméli, hogy ez az ügy Muskkal és a Teslával elrendeződik, és rendesen kifizetik.

Nagyon szeretném látni, hogy Elon Musk jó fejként viselkedik. Ő tényleg egy nagyon-nagyon érdekes ember. De ő sem áll a szerzői jogi törvények felett.

Forrás: http://hvg.hu/elet/20180629_Elon_Musk_feje_most_egy_unikornis_miatt_faj

Meglepő helyről támadják Elon Musk óriási rekorddöntési tervét

A világ legnagyobb akkumulátoros energiatároló telepét és egy gigászi fotovoltaikus naperőművet építene fel Elon Musk az Egyesült Királyságban. A környezetvédők azonban tiltakoznak a Tesla tervezett beruházás ellen, mivel az óriási zöldfelületet borítana be, ezáltal veszélyeztetné ritka madarak és más védett állatok élőhelyét.

Az összességében mintegy 400 millió font (átszámítva közel 150 milliárd forint) értékű beruházás keretében egy 350 MWp maximális teljesítményű naperőmű, valamint hozzá kapcsolódóan egy 350 MWh kapacitású akkumulátoros energiatároló rendszer épülne fel a brit sajtóban megjelentek szerint. A 989 ezer darab fotovoltaikus panelből Kent megyében létrehozandó hatalmas naperőmű mintegy 890 hektáron terülne el, és ötször nagyobb lenne, mint az ország jelenlegi legnagyobb naperőműve.

Az elképzelések tartalmazzák a világ legnagyobb lítiumionos akkumulátorának telepítési tervét is, amelynek közel háromszor akkora, 350 MWh lenne a kapacitása, mint a jelenlegi legnagyobb, szintén a Tesla által Dél-Ausztráliában felépített 129 megawattórás egységnek. Az energiatároló egység kulcsfontosságú lenne a rendszer nyereségessége szempontjából.

A Graveney-ben tervezett jókora zöld beruházást azonban környezetvédők blokkolnák, mivel az ritka madarak fészkelőhelyén, más védett állatok élőhelyei által körülvéve valósulna meg, ezáltal a tiltakozók szerint jelentősen veszélyeztetné a helyi biodiverzitást. Míg a napelemek körülbelül 600 futballpályányi területet fednének le, az akkumulátorok további 15 focipályányi felületet foglalnának el. Mivel a szóban forgó föld egyben árterület is, a paneleket egy több mint 3,5 méter magas keretre telepítenék.

A zöldszervezetek érvelése szerint a megújuló energiaforrásokat a megfelelő helyszíneken támogatják, úgy mint a háztetők, ipari és mezőgazdasági épületek. Ugyanakkor a vidéki, termékeny termőföldeken, valamint ritka biodiverzitású területeken nem tartják elfogadhatónak a táj óriási léptékű mesterséges átformálását.

A naperőmű 350 megawattos maximális teljesítménye hétszerese lesz a jelenlegi legnagyobb brit naperőműének, és több mint 110 ezer brit otthont lát majd el villamos energiával. Időjárásfüggő jellege miatt azonban ennek a teljesítménynek azonban általában csak töredékét, mintegy 11 százalékát fogja leadni. A legtöbb napelemfarmmal ellentétben a Cleve Hill Solar Park panelei nem csupán déli, de keleti és nyugati tájolásúak is lesznek.

A projekt nagyságára tekintettel különleges elbírálás alá esik, a beruházásról a végső szót a brit energiaügyi miniszter, Greg Clark fogja majd kimondani.

Forrás: https://www.portfolio.hu/vallalatok/meglepo-helyrol-tamadjak-elon-musk-oriasi-rekorddontesi-tervet.4.290612.html

Csak pár órán múlt, de betartotta a szavát Elon Musk

Bár csak pár órával a határidő lejárta előtt, de tudta teljesíteni a Tesla Elon Musk célkitűzését és legyártott egy hét alatt 5000 darabot a Model 3-ból a második negyedév utolsó hetében. Az ötezredik darab vasárnap reggel gördült le a gyártószalagról – tudta meg a Reuters a gyárban dolgozó munkásoktól.

Helyi idő szerint vasárnap hajnali 5-kor fejezték be az ötezredik Model 3 minőségellenőrzését a múlt héten legyártott szériában, ezzel teljesült a cél. (A Model S és a Model X autókkal együtt hétezer autót gyártott le a múlt héten a Tesla.)

A Reuters forrásai szerint nem világos, hogy fenn tudja-e tartani a Tesla ezt az ütemet hosszabb időtávon. De egy Elon Musk által a cégen belül körbeküldött e-mail szerint nem csak hogy sikerült teljesíteni az 5000 darabos célkitűzést, a következő hónapban heti 6000 darabot gyártanának a Model 3-ból.

A Tesla többször visszavette a Model 3 gyártási terveit, de januárban mindenki nagy meglepetésére Elon Musk ígéretet tett, hogy még a második negyedév vége előtt heti 5000 darabot fog az elektromos autóból gyártani, azt demonstrálva, hogy képes az elektromos autó tömeggyártására. A veszteségesen működő Tesla a Model 3 gyártásával csak égeti a pénzt, miközben a késlekedések veszélyeztetik a piaci pozícióját. Tavaly júliusban kezdődött a Model 3 gyártása, de nem volt problémamentes a dolog, az akkumulátorokkal voltak problémák és a gyártási kapacitások is szűkösnek bizonyultak.

De Elon Musk mindent megtett a siker érdekében, állítólag beköltözött a fremonti üzembe és az íróasztala alatt aludt, ha éppen nem a gyártás folyamatát felügyelte.

A mostani hírnek azért lehet nagy jelentősége, mert a Tesla árfolyamának hónap elején indult ralija az elmúlt pár napban kifulladt döntően azért, mert a befektetők kivárnak az újabb vételekkel a július elején publikálásra kerüli gyártási adatok előtt, illetve kiemelten figyelik a gyártással kapcsolatos eseményeket. A hivatalos gyártási adatok a napokban érkeznek.

Csak pár órán múlt, de betartotta a szavát Elon Musk

Forrás: https://www.portfolio.hu/vallalatok/csak-par-oran-mult-de-betartotta-a-szavat-elon-musk.4.290572.html