Ilyen az, amikor Elon Musk szerelmet vall, és egy képpel kedveskedik

Remek hírrel és egy képpel kedveskedett Elon Musk a Tesla rajongóinak, befektetőinek a hétvégén. Legördült ugyanis az első dual motoros Model 3 a vállalat új gyártósoráról, amely az ígéretek szerint fontos szerepet játszik majd a termelés gyors felfuttatásában.

Elon Musk néhány órával ezelőtt jelentette be Twitterén, hogy elkészült az első dual motoros Tesla Model 3. Ennél a változatnál két elektromotor dolgozik a járműben, az egyik az első, míg a másik a hátsó kerekeket hajtja meg, így összkerékhajtást biztosít a járműnek. Ez a változat eddig nem volt elérhető a Teslánál, mostantól 5000 dolláros felár ellenében bárki választhatja a Model 3 konfigurálása során. Ezért a felárért egyébként nagyobb vezetési élményt is kapnak a vásárlók, az autó ugyanis nem 5,1, hanem 4,5 másodperc alatt lesz képes elérni a 60 mérföldes (durván 100 km/h) óránkénti sebességet. Ebből az alkalomból egy képet is közölt arról, ahogy az új modell megérkezik a gyártósor végére. Üzenetében pedig jelezte, lenyűgöző munkát hajtottak végre a Tesla dolgozói, három hét alatt sikerült felépíteniük egy teljesen új gyártósort minimális erőforrás felhasználása mellett.

Musk úgy elragadtatta magát, hogy egyből “szerelmet” is vallott

Annyira szeretlek titeket srácok

– írta üzenetében.

Ilyen az, amikor Elon Musk szerelmet vall, és egy képpel kedveskedik

Musk lelkesedése nem véletlen, egyrészt a dual motors változatra sokan várhattak azok közül, akik korábban már megrendelték az új Tesla-modellt. Másrészt az új gyártósornak az ígéretek szerint komoly szerepe lesz a Model 3 termelésének felfuttatásában. A Tesla vezér az éves közgyűlésen arról beszélt, hogy az új gyártósor drámaian jobb lesz, mint az előző kettő volt és segítségével a hónap végére elérhetik a heti 5000 darabos gyártást.

Forrás: https://www.portfolio.hu/vallalatok/autoipar/ilyen-az-amikor-elon-musk-szerelmet-vall-es-egy-keppel-kedveskedik.4.289116.html