A nap képe: A Tesla Model 3 rejtett funkciója, amire senki sem gondolt

Valószínűleg még Elon Muskék sem gondolták volna, hogy a Model 3-nak van egy rejtett funkciója.

Több oka is van annak, hogy az elektromos autókat nem a hagyományos belső égésű motorok hajtják. A nyilvánvaló környezeti okok mellett például erős érv az is, hogy a “motortérben” így felszabaduló helynek köszönhetően plusz gyűrődési zónákkal lehet ellátni az autót, így az utasok is jóval nagyobb biztonságban lehetnek benne. Láttunk már erre elég durva példát is.

A biztonság mellett további pozitív érvként hangozhat el, hogy a kocsinak a belső égésű motor hiányában van egy pluszcsomagtartója – ha nem is túl nagy –, amibe szintén pakolhatnak az utasok. De a jelek szerint van még egy pozitív hozadéka a dolognak, amire talán még Elon Muskék sem gondoltak.

A Reddit Teslával foglalkozó fórumán jelent meg az alábbi kép, amely egy újabb felhasználási módját mutatja meg az autó elejében lévő csomagtartónak. Az autó ugyanis nem egy SUV méretű jármű, így azoknak a családoknak, akik babával indulnak útnak, gondot jelenthet, hogy hogyan cseréljék ki a pelenkáját. A csomagtartó viszont úgy tűnik, remek lehetőséget nyújt a pelenkázáshoz, a gyerek ugyanis pont “elfér” benne.

© Reddit / dirtyfries