Elektromos autók: kevés az új modell, mégis egyre többet adnak el

Az elektromos autók száma az idén Németországon meghaladja majd a 200 ezret. Ugyanakkor a 2020-ra várt egymilliós darabszámot várhatóan csak két év késéssel, 2022-ben érik el – mutatta ki az IFUA Horváth & Partners vezetési tanácsadó cég felmérése. 

Magyarországon mintegy ötezer zöld rendszámú autó van forgalomban a Belügyminisztérium adatai szerint, ez a személygépjármű-állomány 0,15 százalékát teszi ki. Németországban ez az érték 0,4 százalék, tehát ott 0,25 százalékponttal magasabb az elektromos autó penetráció.

A tavalyi év végén 123 ezer elektromos autó futott a német utakon, közülük 62 ezer volt tisztán elektromos meghajtású. A növekedés csaknem 80 százalékos volt, s ezzel a bővülés üteme 2012 óta most először haladta meg az előző három év átlagát. Ha ez a dinamika megmarad, akkor 2022 elejére érik el Németországban az egymilliós darabszámot, amit eredetileg 2020-ra tűztek ki.

A növekedés annak ellenére gyorsult fel, hogy még mindig nincs elég megnyerő és gazdasági szempontból is vonzó modell. 2017-ben csak az Opel Ampera-e jelent meg új, tisztán elektromos meghajtású kocsiként a piacon, a második generációs Nissan Leaf pedig 2018 elején.

Bár sok autógyár közölte, hogy hamarosan új elektromos modellekkel rukkol elő, ez egyelőre várat magára. A neves gyártók közül egyedül az Audi hozza ki a Q5 e-tron Quattro elektromos utcai terepjárót (SUV) 2018 végén. Szintén az idei évre ígérte az e.Go Mobile startup cég a tisztán elektromos e.Go Life kocsit.

Az IFUA Horváth & Partners szakértői azért várják mégis a 200 ezres darabszám túllépését, mert új Plug-in hibridek jelennek meg – ezekben kombinálják a belső égésű és az elektromotorokat -, a meglévő e-kocsikat meg feljavítják. 2017-ben is sok kiegészítés és „ráncfelvarrás” látott napvilágot a tisztán elektromos kocsiknál, ami gyakran erősebb akkumulátort, s ezáltal nagyobb hatótávolságot jelentett. Az pedig, hogy a jelenlegi szűkös kínálat mellett is a korábbinál gyorsabban nő az e-autók eladása Németországban, biztató jel a jövőre nézve.

Magyarországon idén tavasszal összesen 4836 zöld rendszámos autó volt forgalomban, ezek közül 2564 volt tisztán elektromos – közölte májusban a Belügyminisztériumtól kapott adatokat a G7 portál. Akkor összesen 3,3 millió személygépkocsi futott a magyar utakon. A Jedlik Ányos Klaszter honlapján hozzáférhető adatok szerint 2017-ben csaknem a háromszorosára nőtt a zöld rendszámú kocsik száma Magyarországon.

Forrás: http://hirek.prim.hu/cikk/2018/07/26/elektromos_autok_keves_az_uj_modell_megis_egyre_tobbet_adnak_el

Személyesen maga Elon Reeve Musk adott át új tulajdonosának egy Teslát

Igencsak meglepődhetett Devin Scott, a Los Angelestől nem messze lakó amerikai éppen vadunatúj Tesláját várta, az átadásra a lakásánál került sor, és nem más, mint Elon Musk hozta az autót.

Kellett már egy kis pozitív píár Elon Musknak, a thaiföldi barlangban rekedt focista gyerekek kimentése körüli kommunikációs zűrzavarból ugyanis inkább az jött le, hogy a Tesla első embere egy egomán, agresszív, hát, őőő, fura figura, most azonban újra a menő, jó fej cégvezér volt, és olyan akcióban vet részt, ami igazából nem került sokba (na jó, a kiesett Musk-munkaórák értéke értelmezhetetlenül magas), viszont nagyban javítja a cég (és Musk) imidzsét.

A Tesla azon fáradozik, hogy minél hatékonyabban szállítsa ki új tulajdonosainak az elkészült Model 3-asokat, ezért több új módszert is kipróbáltak. A legújabb ötletük az volt, hogy zárt kamionokban szállítják ki az autókat, ennek nagy előnye, hogy az autók a traileres megoldáshoz képest nagyobb biztonságban jutnak el az új tulajdonosaikhoz, mivel külső hatások nem érik a kamion belsejében utazó autót, ezért a szokásos fóliázásra sincs szükség. Legutóbb ezt a remek ötletet még azzal is megfejelték, hogy az új Teslát nem más, mint maga Elon Musk adta át.A Teslának egyébként fel kell pörgetnie a járművek átadását, mivel a gyártás olyan ütemben bővül, hogy gyorsan felhalmozódnának a már legyártott, de még nem átadott autók, a tárolás pedig szintén költséget jelent a cégnek. Az átadásokat a sok papírmunka is lassította, Musk azonban már bejelentette, hogy a hagyományos, papír alapú szerződéskötést teljesen megszüntetik, elég lesz digitális aláírással ellátni az elektronikus szerződéseket, ez is gyorsítja majd az ügymenetet.

 

Forrás: https://www.portfolio.hu/vallalatok/szemelyesen-maga-elon-reeve-musk-adott-at-uj-tulajdonosanak-egy-teslat.4.293242.html

Amíg mindenki a Model 3-ra vár, a Tesla csendben bemutatott még egy “járművet”

A Tesla webshopjában tűnt fel egy újdonság, amit a vevők azonnal el is kapkodtak.

Elon Musknál nagyobb mágust nehéz lenne találni. Miközben a világ arra figyel, hogy hogyan alakulnak a Tesla Model 3 gyártási számai, mennyi autót tud hetente kibocsátani a gyár és mikor vehetik már át azokat az előfizetők, a Tesla teljesen észrevétlenül egy új “járművel” rukkolt elő.

Az Electrek szúrta ki, hogy a Tesla webshopjában feltűnt egy szörfdeszka piros-fekete színben, jókora Tesla felirattal. Aki azonban arra pályázik, hogy szerez magának egyet, annak sajnos van egy rossz hírünk: az összes elfogyott.

A Tesla csupán 200 darabot készít(tet)ett a szöfrdeszkából, amire azonnal ráugrottak a vevők. Annak ellenére, hogy 1500 dolláros (kb. 417 ezer forint) ár fityegett az árcédulán.

Forrás: http://hvg.hu/cegauto/20180730_tesla_uj_jarmu

Okostelefont készít a Tesla?

Egy okostelefon elő- és hátoldali paneljét mutató kép jelent meg a neten. El is indult a találgatás: csak nem a Tesla korábban már emlegetett okostelefonjáról van szó?

Az elektromos autóiról ismertté vált cég nevét már tavaly ősszel összefüggésbe hozták egy esetleges okostelefonnal, most pedig – a Slashleaksjóvoltából – egy kép is kiszivárgott, ami a Quadra nevű készülék elő- és hátoldali paneljét mutatja. A dizájn az iPhone X-ére emlékeztet, az előlapon ott van a szenzorsziget (notch), és igen vékony a keret. A hátoldalon a duplakamerának és a hangszórórácsnak is van kihagyva hely, és ott az eltéveszthetetlen logó is, illetve a G4 márka.

A Slashleaks ugyan megbízható kiszivárogtató hírében áll, azonban a képhez nincs forrás megadva, és egyelőre igencsak kérdéses, hogy a Tesla tényleg belépne-e az okostelefon-piacra – jegyzi meg a BGR. Végül is a képen egyszerű okostelefon-tartozék látható, ami akár egy 3D-nyomtatóval is elkészíthető.

© Slashleaks

Egy lehetőséget azért a BGR is megemlít: a Tesla esetleg partnerként működik együtt valamilyen androidos gyártóval, és speciális kiadású telefont készítenek. Nem lenne ez egyedülálló ezen a piacon, a Huaweinek is van Porsche-kiadású telefonja, az Oppónak pedig Lamborghini modellje (Find X csúcstelefon).

Azonban ha mégis okostelefonról lenne szó, akkor felkészülhetünk további kiszivárogtatásokra a közeljövőben. Szóval várjuk a fejleményeket: lesz-e vagy sem okostelefon-modellje Elon Musk cégének?

Forrás: http://hvg.hu/tudomany/20180725_tesla_mobil_telefon_okostelefon_tok_kiszivargott_kep

Pályamód készül a Tesla Model 3-hoz

Track Mode néven kap új pályaüzemmódot a Tesla Model 3 Performance. Kissé lazábbra veszik a menetstabilizáló beállításait, és közvetlenebbül fog reagálni a gyorsító pedálra is. A módosítások részeként a kétmotoros hajtás nyomaték elosztását is átdolgozzák. Nagyobb hangsúlyt kapnak a hátsó kerekek és fékezgetéssel próbálják a sperrdifi hiányát pótolni. Átdolgozták még az akkumulátor hűtését és a visszatermelő fékezést is a pályahasználathoz igazították.

Az újdonságot a népszerű tech csatornájáról ismert YouTube-sztár, Marques Brownleelengette be, ő volt ugyanis az első, aki a kis Tesla Performance változatát vezethette. A Track Mode fejlesztését később a gyár is megerősítette.

Érdekes, hogy elektromos autók nem igényelnek komoly átalakításokat, lényegében elég a vezérlő programot átírni, jobban odafigyelni a hűtésre és kész is a sportos változat. Az más kérdés, hogy mennyire lesz képes tartani Elon Musk bizakodó ígéretét. Azért az M3 relatíve gyors. És több körön keresztül is tud gyors lenni. A Tesla Model S versenyváltozata pedig elmelegszik hamar. Talán a Model 3 esetében már tényleg sikerült felkészülni a hosszas pályázásra.

Itt az újabb ígéret: 600 új e-töltőt telepítenek idén Magyarországon

Idén 600 új, elektromos autókhoz szükséges töltőállomás építése van folyamatban – mondta Ungár János, a Magyar Elektromobilitás Szövetség elnöke kedden az M1 aktuális csatornán.

Elmondása szerint jelenleg 300 töltőállomás működik az országban, ahol az elektromos autóval rendelkezők feltölthetik járműveiket.

A hazai elektromos autó flotta jelentősen bővült az elmúlt években, ugyanakkor a valódi áttöréshez továbbra is hiányzik a megfelelő infrastruktúra. A tavalyi év végéig mintegy 1898 tisztán elektromos autó kaphatott forgalmi engedélyt Magyarországon, összesen pedig 4102 darab zöld rendszámot adtak ki, amelyben azonban a tiszta gázüzemű- és hibrid autók is benne foglaltatnak a Villanyautosok.hu adatai szerint.

Az utóbbi időszakban számos társaság telepített elektromos töltőállomásokat Magyarországon, illetve jelentett be további, erre vonatkozó terveket. A Főtaxi, az E.On, a Szekszárdi Vagyonkezelő, az ELMŰ, az EU-Solar, az NKM Mobilitás, az e-Mobi, az MVM Partner és az Emobility-Solitions mellett legutóbb a Mol közölt újabb részleteket ezirányú terveiről. Ezek szerint hamarosan újabb 11 villámtöltő állhat szolgálatba annak az EU-s projektnek köszönhetően, amelyet a Mol és több, vele egy konzorciumba tömörülő cég nyert el tavaly. A terv szerint a program keretében Magyarországra 54 villámtöltő és 5 ultranagy teljesítményű töltő kerül.

Megállapodás született a szellentő unikornis ügyében

Elon Musk állítólag engedély nélkül használta egy művész képét, most megállapodott vele.

Az ügy előzménye, hogy 2017 februárjában a Tesla vezérigazgatója posztolt egy később törölt Tweetet, amin egy bögre volt látható, rajta szivárvány és egy unikornis, amint éppen áramot szellent az elektromos autókba. A bögrét a coloradói Tom Edwards képzőművész csinálta, akinél Musk Tweetje után felpörgött az élet – az egész világról rendeltek tőle.

Mindebben még semmi érdekes nem lett volna, csakhogy egy hónappal később Musk újabb képet posztolt az unikornisról: ez már nem az eredeti volt, hanem egy olyan, amit a Tesla új sketch padjén rajzoltak.

Edwards nem akart foglalkozni az üggyel, amíg meg nem tudta, hogy a képet felhasználták ikonként a Tesla operációs rendszerében, sőt még karácsonyi lapon is küldözgetik. A művész megpróbált némi kompenzációt kicsikarni a képért, ami gyakorlatilag a sajátjának egy plagizált verziója, akkor azt mondta, Musk egy nagyon-nagyon érdekes ember, de ő sem áll a szerzői jogi törvények felett, és ideje, hogy bebizonyítsa, kiáll a művészek mellett.

Musk most a Twitteren – Edwards közleményének posztolásával – tájékoztatta a világot, hogy a szellentő unikornis-ügy végre megoldódott. A művész nem árult el részleteket a megállapodásról, de azt mondta, az ügyet “mindenkinek megfelelő módon rendezték” – írja a BBC.

Forrás: http://hvg.hu/elet/20180721_Megallapodas_unikornis_Elon_Musk_kepzomuvesz

Tesla 640 ezer kilométerrel

Kaliforniában működik egy vállalkozás Tesloop néven. A sofőrszolgálat kizárólag Teslákat használ és elsősorban városok között, hosszabb távokon szállítja utasait, amolyan intercity taxiként. A flottájuk része a rekorder Tesla Model S 90D, ami 2015 júliusa óta 17 ezer kilométert fut havonta. Ez több mint amit egy átlag magyar autós egész évben beleteker az autójába. Az utak 90 százalékában ráadásul az Autopilot vezetett és csak a nehezebb szakaszokon vették át az irányítást a sofőrök. Ennél intenzívebb igénybevételt nehéz kitalálni egy Tesla számára, a cég vezetője azonban maradéktalanul meg van elégedve és bizakodóan tekint a jövőbe. Reményei szerint a következő öt évben elérhetik az egymillió mérföldet.

model-s-2015-002 0

Az eddigi tapasztalataik alapján nagyjából kilenc forintra jön ki kilométerenként a Tesla karbantartása, összehasonlításképpen egy hasonló méretű hagyományos autó esetén 35-40 forinttal számoltak. A nagy különbség annak köszönhető, hogy a Tesla esetében kötelező szervizeken és a kopóalkatrészek cseréjén kívül másra nem is volt szükség.

Az akkumulátort viszont a garancia idő alatt kétszer is cserélték. Az első 320 ezer kilométer után csupán hat százalékot vesztett a kapacitásából. A második akksi viszont fele akkora távon csak 78 százalékot tudott megőrizni. A cég vezetője szerint a gyorsabb elhasználódás annak köszönhető, hogy átálltak a kevésbé kíméletes Supercharger használatára és minden alkalommal 100%-ig töltöttek. A garanciális csere jegyzőkönyvében a Tesla udvariasan meg is jegyezte, hogy nem javasolt minden alkalommal gyorstöltést használni és érdemesebb 90% környékén megszakítani a töltést. Hozzá tették, hogy az akkumulátor élettartamát még növeli, ha hagyják egy kicsit pihenni töltés előtt és után. A flottában egyébként van még egy Model X is, bár a nagydarab szabadidő autó még csak 480 ezer kilométert futott.

Forrás: https://totalcar.hu/magazin/hirek/2018/07/19/tesla_640_ezer_kilometerrel/

Tesla kamionokat tesztelhet a Waberer’s

Stratégiai innovációs együttműködésről tárgyaltak a Waberer’s vezetői az Egyesült Államokban. A vállalat képviselői a Tesla központjában az elektromos kamionok teszteléséről és európai bevezetésének lehetőségeiről, az Amazonnál a partneri kapcsolat mélyítéséről egyeztettek, valamint a DAF anyavállalatánál, a PACCAR cégcsoportnál is tárgyalásokat folytattak – derül ki a Waberer’s közleményéből.
A Waberer’s szívesen tesztelné, illetve nyitott akár a Tesla elektromos kamionjainak európai bevezetésére. Erről és a két vállalat közötti tárgyalások folytatásáról is egyeztettek a Tesla fremonti központjában a Waberer’s vezetői a múlt héten, akik Európából elsőként maguk is kipróbálták a hosszútávú fuvarozásra szánt nyergesvontatót, a Tesla Semit.

Az Amazon központjában Susan Pointer és Dave Bozeman alelnökökkel egy augusztusi európai tárgyalássorozat előkészítéséről és az európai szállítmányok célba juttatása kapcsán stratégiai együttműködésről egyeztetett a Waberer’s, beleértve az innovációs trendek hatékonyabb gyakorlati alkalmazását. A tárgyaláson az ún. okos raktározásról, az önvezető és alternatív meghajtású gépjárművek használatáról, a digitalizációról, illetve az automatizált rendszerek előnyeiről is szó volt.

Fotó: AFP

Az amerikai tárgyalássorozat részeként a Waberer’s képviselői a PACCAR cégcsoportnál is látogatást tettek, ahol a fejlesztés alatt álló elektromos és önvezető járművek tesztje, illetve bevezetése volt a téma. A PACCAR a DAF tehergépkocsik beszállítójaként a Waberer’s fontos partnere.

A Waberer’s elkötelezett a folyamatos innováció iránt, így minden lehetőséget megragad, amikor partnerei kutatás-fejlesztési és innovációs programjaiban részt vehet. Az elektromos és önvezető kamion fejlesztések jelentős mértékben csökkenthetik a közúti árufuvarozás környezeti hatásait, de a költségoldalon is igen kedvezőek lehetnek. Nagy lehetőséget látunk a logisztikai infrastruktúrát érintő fejlesztésekben is, amelyek digitális elemeit már most is hatékonyan alkalmazzuk a gyakorlatban

– mondta a látogatás kapcsán Lajkó Ferenc, a Waberer’s vezérigazgatója.

A Waberer’s irányítói Varga Mihály pénzügyminiszter vezetésével, üzleti delegáció résztvevőjeként látogattak el a három, az innováció területén úttörő vállalat központjába.

Forrás: https://www.vg.hu/vallalatok/vallalati-hirek/tesla-kamionokat-tesztelhet-a-waberers-1001662/

Ínyencségek a Teslától – ez maradt ki a szalagcímekből

Mérföldkövek

Immár 2 hete, hogy véget ért az előző negyedév és tudjuk, a Tesla elérte a kitűzött célt és 1 hét alatt kevéssel több mint 5000-et gyártott le a legújabb modelljéből. A fenti mérföldkő elérése kapcsán pedig már arról is beszéltünk, hogy a Tesla rohamosan közeledik ahhoz a bizonyos 200.000-es határhoz, ami után vásárlói elkezdik elveszíteni az amerikai villanyautós ösztönzőrendszer legfontosabb elemét, a szövetségi 7500 dolláros támogatást. Nagy kérdés volt, hogy ki tudják-e tolni a kétszázezredik autó átadását júliusra – ezzel ugyanis 3 hónappal elodázható a támogatás kivezetése is.

Szenzációs kép a NewSpaceEra.com csapatától. A legutóbbi SpaceX rakétafellövés helyszínére vittek egy Model S-t, egy Model 3-at és egy Model X-et. A háttérben az látszik a hosszú expozícióval készült képen, ahogyan 2018.06.29-én a Falcon 9-es rakéta a nemzetközi űrállomás felé viszi a rakományát a CRS-15 küldetés keretében.

Nos, most már hivatalosan is megerősítést nyert, hogy, csendben, különösebb hírverés nélkül, de megoldották a feladatot. Így év végig marad a támogatás teljes összege, majd jövő év közepéig a fele, végül pedig 2019 végéig a negyede. Ezzel nagyjából 640 millió dollár marad az amerikai vásárlók zsebében. Egyébként a Tesla lett az első autógyártó amelyik elérte ezt a küszöböt – globálisan pedig 360 ezer autó körül jár.

Rekord gyártás, 13%-os tőzsdei zuhanás

Aki követi a tőzsdei eseményeket, annak már az is feltűnt, hogy a TSLA papírok ennek ellenére éppen hogy zuhanni kezdtek, ami, valljuk be, nem túl normális reakció. Itt már írtunk a lehetséges okokról. A pénzügyi oldalak szalagcímei alapján az tűnik a zuhanás egyik közvetlen kiváltó okának, hogy pár elemző megkérdőjelezte mennyire fenntartható ez a termelési ütem.

Jelenleg azt tudjuk, hogy július 2-4 között, részben az amerikai nemzeti ünnep okán, részben pedig a nagy hajtás kompenzálása végett, jórészt álltak a gyártósorok. A pletykák szerint a szünet alatt ismét optimalizálták a termelés bizonyos részeit és a hét második felében indult újra a gyártás.

Model 3 gyártás

Az internetes szivárogtatókkal vigyázni kell, nem mindig hiteles az információ. Ezzel együtt a festőüzem egyik munkatársa jóvoltából most azt tudtuk meg, hogy július 11-12-én, 2 nap alatt, összesen több mint 2000 autót festettek le és most már, ahogy fogalmazott, „nem is szakadnak bele”. Hogy ez a szám mind a 3 típust, vagy csak a Model 3-at takarja-e, azt nem tudjuk, de legrosszabb esetben is arra enged következtetni, hogy most már fenntarthatóvá vált a heti 5000-es ütem a kis Teslával. Legalábbis a festőüzemben.

Hasonlóan a gyártás újbóli felfutását erősíti meg, hogy az elmúlt 13 napban több mint 15 ezer új Model 3 alvázszámot regisztráltak be. A legmagasabb szám jelenleg a 71.900-as. Természetesen az alvázszámok bőven a gyártás előtt járnak, de ahogy eddig is, az új regisztrációk üteme viszonylag szinkronban van a termeléssel.

Már nem dugdossák: a Tesla megújult nyitóoldalának tetején kapta meg a kiemelt helyet a Model 3. Forrás: Tesla.com

De erre engednek következtetni Elon Musk szavai is egy friss Bloomberg interjúban. A Tesla vezetője szerint, bár a június végi áttörés rendkívüli erőbedobást követelt mindenki részéről, egy hónapon belül sokkal kevésbé lesz fájdalmas tartani a tempót. A cég egyébként azt is megosztotta, hogy a következő cél a heti 6000 Model 3 augusztus végéig és 7000 év végéig. A 10.000-es tempót jövő év közepére érhetik el. Ez utóbbi ismét arra enged következtetni, hogy a profitlabilitást szem előtt tartva fogják csak növelni az ütemet a jövőben, nem pedig minden áron.

Bár a fenti hír némileg visszavágja az eredeti növekedési tervet, ismét csak érdemes perspektívába helyezni a számokat. A heti 7000-es ütemi évi kb 360 ezer autót jelent. Ez nagyjából annyi mint az eddig valaha eladott összes Tesla együtt. Ha hozzáadjuk a heti 2000 S-et és X-et, akkor az heti 9000, azaz évi 470 ezer autót jelent, azaz a cég nagyjából hozza azt a korábbi vállalást, hogy 2018-at évi félmilliós tempóval hagyják el.

Videólejátszó

00:00
00:10
EZT OLVASTAD MÁR?  11 érdekes tény, amit nem tudtál az Opel Ampera-e modellről

Model 3 akár 1 hónapon belül?

A gyártási ütem növekedését egyébként az is jól mutatja, hogy egyre-másra számolnak be arról az amerikai vásárlók, hogy 1-1 hónappal korábbra tippeli most már a Tesla foglalási rendszere autójuk érkezését.

És ha ez a sok közvetett bizonyíték nem lenne elég, a Tesla a héten kinyitotta rendelési rendszert minden észak amerikai vásárló előtt. Ez konkrétan azt jelenti, hogy bárki a cég amerikai oldalára kattintva kedvére konfigurálhatja az autót és meg is rendelheti. A szállítási határidők pedig a hét folyamán már javultak is: a Model 3  nagyobbik aksis hátsókerék meghajtású, valamint összkerékmeghajtású Performance verzióit jelenleg 1-3 hónapon belül szállítják, míg a „sima” összkerekes Long Range verzióra 2-4 hónapot kell várni. A kisebbik aksira továbbra is 6-9 hónapot jósolnak.

Jelenleg ebből lehet választani. Forrás: Tesla.com

És, természetesen, aki már 1-2 éve sorban áll és leszurkolt 1000 dollárt, továbbra is előnyt élvez.De ha mondjuk úgy dönt, ő inkább még vár pár hónapot a kisebbik aksira, akkor az aki most megrendel egy full extrás csúcsmodellt, elé kerül a sorban. De ez így volt anno az S és az X esetében is. Apropó ezer dolláros foglaló: ahogy a két nagy Teslánál, úgy most ez a Model 3-nál is megszűnt az amerikai vásárlóknak.

Itt lehet játszani. Vigyázat, csak az amerikai oldalon működik. Forrás: Tesla.com

Fakíroknak ajánlom a játékot a konfigurátorral, össze lehet állítani álmaink autóját – hogy aztán ne vegyük meg. De ezen túl, a cég teljesen áttervezett Model 3 aloldalában is lehet gyönyörködni. Most már sokkal részletesebb információk érhetők el az autókról és a felszereltségek közötti különbségekről. Mukstól pedig Twitteren azt is megtudtuk, hogy a Performance verzió combosabb fékeket kapott és 1 centivel lejjebb is ültették.

30.000 tesztvezetés vár 100 autóra – de már jön a felmentő sereg

Az elmúlt hetekben a fremonti cég elkezdte a tesztautók kiszállítását is. Első körben 100 darab full extrás P3D készült el, amiket szemfüles twitterezők le is kaptak a gyár udvarán. Musk ígérete szerint hamarosan az összes észak amerikai boltban lesz tesztautó – amire van is igény, hiszen az elmúlt pár napban már 30 ezren iratkoztak fel tesztvezetésre.

Az internet népe elöl nem lehet semmit eldugni. Itt vannak a full extrás Model 3 Dual Motor Preformance tesztautók. Forrás Twitter/RSmetrics

Addig is meg lehet nézni a cég weboldalára feltöltött új videókat, amin a Model 3 száguldozik, aki pedig komolyan gondolja a vásárlást, annak ajánlott a Tesla Youtube oldalán található oktatóvideókat is áttanulmányoznia. A hatalmas gyártási tempóhoz ugyanis hasonló kiszállítási ütem is társul, ezért a vállat azt a célt tűzte ki, hogy 5 percre csökkentse az új hármasok átadását. Ez azt jelenti, hogy minden papírmunkát megcsinálnak előre és digitálisan megküldik a vevőnek, az autó leszállításakor pedig már csak minimális iránymutatás van.

Shanghajtól Pekingig

Zsolt már beszámolt róla, hogy immár hivatalosan is bejelentették, a Tesla első Amerikán kívüli gyára Shanghajban épül fel. A kínai metropolis 24 millió lakossal rendelkezik, területe pedig nagyjából akkora, mint Pest Megye és Budapest együtt. A város GDP-je hazánkénak majd háromszorosa.

A helyszín senkit nem kellett, hogy sokkoljon, már évek óta beszélnek róla, de mostanáig kellett várni rá, hogy a Tesla kínai partner nélkül, saját mag építhesse meg az évi fél milliós autó kapacitású gyárat. Hogy a gyár miből és mennyiért épül meg pontosan, azt egyelőre még nem jelentették be, de persze pletykák mér vannak.

EZT OLVASTAD MÁR?  Már meg is döntötték a Tesla Model 3 830 kilométeres rekordját

Köztudottan a Tesla egyik nagy intézményi befektetője a kínai Tencent Holding, amely 2,5 milliárd dollár értékben a vállalat mintegy 5%-át birtokolja. A kínai pénzügyi óriás teljes vagyona kb. 23 ezer milliárd forint, azaz picivel több mint hazánk éves költségvetése, és tavalyi nyeresége is 3700 milliárd forintnak felelt meg. Nagyjából. Szóval róluk rebesgetik, hogy valahogy benne lesznek a buliban.

Elon Musk a kínai alelnök oldalán Pekingben. Forrás: Twitter/Elon Musk

Azután pedig az is találgatásokra adott okot, hogy Musk Shanghajból nem haza, hanem Pekingbe repült, ahol többek között az ország alelnökévek tárgyalt. Azt nem tudjuk miről, de egyesek szerint nem lenne meglepő, ha a hatalmas zöld programot végrehajtó kínai vezetés valami nagyon kedvezményes hitellel támogatná meg a projektet.

Az már biztos, hogy Muskot lenyűgözte a kínai projektek kivitelezésének sebessége – különösen az az eset amikor 1500 kínai munkás kevesebb mint 9 óra alatt húzott fel egy vasúti csomópontot. (Most senki ne gondoljon bele nálunk mennyi ideig tartanak a vasúti felújítások). Ki tudja milyen meglepetésekkel szolgál még a shanghaji gyár. Lehet nem évek, hanem hetek, vagy hónapok alatt épül fel?

 

V. Epizód – A szabotőr visszavág

És hogy ne hagyjuk szó nélkül a vállalat körüli szabotázs botrányt sem, itt is vannak fejlemények. Mint ismeretes, emberünk Marty Tripp perben áll a Teslával, miután a kaliforniai cég kirúgta és beperelte volt alkalmazottját ipari kémkedés és szabotázs okán. Tripp fő védekezése az, hogy ő egy u.n. whistleblower, aki csak a cég háza táján lévő szabálytalanságokra és csalásokra akarta felhívni a figyelmet.

Mint már akkor is említettem, elég nehéz nem úgy érezni, hogy a történet több sebből vérzik. Ha valaki hasonló dolgokat tud meg munkáltatójáról, akkor a hivatalos szerveknek kellene jelenteni, nem pedig a médiának szivárogtatnia. Nos, miután a Teslával szembeni pere rosszul alakul (állítólag még mindig nincs ügyvéd aki elvállalta volna a védelmét), Tripp most mégiscsak a hatóságokhoz, nevezetesen az SEC-hez, a tőzsdei felügyelethez fordult. Utólag, miután már vádjait kiszivárogtatta a sajtónak.

Elon Muskot Kínában kapták le az utcán egy étterem előtt. Forrás: Reddit/aloveric

Itt már talált is egy nagy, sikerdíjas ügyvédi irodát, aki képviseli a perben, ugyanis, ha az SEC megbüntetné a Teslát, milliókat kapna a büntetésből Tripp és az iroda is. Vádjai között szerepel a Model 3 gyártási számainak meghamisítása és a sérült cellák autókba építése is. A Tesla közleményei szerint a vádak nevetségesek és könnyen, tényekkel fogják cáfolni. Mondjuk, hogy miért építenének tűzveszélyes cellákat autókba, hogy azután arról szóljanak a hírek, hogy minden második Model 3 kigyullad, azt én sem értem. A Model 3 gyártási számait pedig több ezer munkás látja nap mint nap – mint a korábbi szivárogtatásokból megtudtuk, a különböző állomásokon, így a végszerelő-soron is nagy monitorok mutatják az aktuális értékeket. De biztosan mindent meg lehet hamisítani.

Forrás: https://villanyautosok.hu/2018/07/14/inyencsegek-a-teslatol-ez-maradt-ki-a-szalagcimekbol/