„Nem biztos, hogy lesznek sínek” – Elon Musk nagysebességű vasutat épít

A Boring Co. több milliárd dollárért építi meg a chicagói reptérhez vezető nagy sebességű vonatot. Autó, űrhajó, vonat – Musk lassan kipipál mindent, ami egy kisfiú álma.

Elon Musk és cége,  Boring Co. nyerte meg azt a tendert, melynek során a chicagói O’Hare Nemzetközi repülőtérhez vezető szupervonat tervezőjét választották ki – írta a Bloomberg. A projekt legitimációt jelent a fiatal, közlekedésfejlesztéssel foglalkozó vállalkozásnak, mely Los Angelesben és Washingtonban is föld alatti sztrádák építését tervezi.

A Bored olyan cégeket körözött le a tenderen, mint a Mott MacDonald, mely a londoni Heathrow reptér terminálját tervezte, vagy a JLC Infrastructure, mely a volt kosárlabdasztár Magic Johnsonnal működik együtt. A Boring győzelme már csak azért is érdekes, mert az alig másfél alapított vállalatnak egy Los Angeles-i, föld alatt húzódó tesztpályaszakaszt leszámítva semmilyen kivitelezési tapasztalata nincsen.

A nyertest hivatalosan ma hirdetik ki, de a Boring a Twitteren már megerősítette a Bloomberg által megszellőztetett hírt. Musk tweetje szerint valamilyen elektromos megoldáson gondolkodnak, és nem biztos, hogy lesznek sínek. Mivel nem állami fejlesztésről van szó, a projektet teljes egészében a Boringnak kell előfinanszíroznia. Ez a tény erősen megszűrte a tenderre jelentkezők körét.

Forrás: http://hvg.hu/ingatlan/20180614_Nem_biztos_hogy_lesznek_sinek__Elon_Musk_nagysebessegu_vasutat_epit